Egyéb

Dobrev Klára megmutatta az Orbán-kormány igazi arcát

Ilyen, ha a jobboldal „kormányoz” Magyarországon.

Beszámoltunk róla, hogy a Demokratikus Koalíció kiperelte Sulyok Tamás és kíséretének párizsi olimpiai szállodaszámláit. Megvan a bizonyíték az elnöki rongyrázásra és pazarlásra – közölte Dobrev Klára keddi Facebook-bejegyzésében.

A DK elnöke bejelentette: kiperelték és fél évvel a bírósági ítélet után megkapták Sulyok Tamás köztársasági elnök és kíséretének a 2024-es olimpia idején egy párizsi luxusszállodában keletkezett számláit, miután tavaly májusban pert nyertek a számlát kifizető Külgazdasági és Külügyminisztérium ellen.


Dobrev Klára: 3,8 millió forintba került Sulyok Tamás párizsi szállása naponta

Az ellenzéki politikus friss bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Sulyok Tamás szállása naponta közel 4 millió forintba került. Hozzátette, mindeközben magyar családok ezrei nem tudják megoldani a fűtést a legnagyobb téli hidegben.


„Napi 3,8 millióba került Sulyok Tamás szállása a párizsi olimpián.

Miközben családok ezrei nem tudnak fűteni a legnagyobb hidegben!

Ilyen, ha a jobboldal kormányoz”

– írta.


Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top