Egyéb

Lázár János: mellékvágányra futtattak a párttársaim

Semmi sem lesz az elképzelésekből.

A Fideszen belüli viták és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kritikái miatt nem valósul meg a Keleti-, Nyugati– és Déli pályaudvarok 99 éves koncesszióba adása a felújítás fejében – mondta el Lázár János.

Megfúrták Lázár pályaudvar-felújítási terveit


Lázár János a hétfői közlekedésinfón elismerte, hogy a projekből nem lesz semmi.

Mint mondta: a Fideszben nem volt konszenzus,

„mellékvágányra futtatták a saját párttársaim”,

„az Állami Számvevőszék a lábát lejárta, hogy megmattolja”.


(Lázár János / Facebook)


Magántőkéből akart felújítani

Az építési és közlekedési miniszter 2024 augusztusában beszélt arról, hogy

nincs állami forrás, ezért magántőke bevonásával újítanák fel a legnagyobb pályaudvarokat és egyes kisebb vasútállomásokat.


A vasútállomás vasúti funkciót nem érintő területeit átveszi az ingatlanbefektető. Kereskedelmileg hasznosítja, és ezért cserébe a Magyar Állam javára az épületet teljes egészében felújítja – közölte akkor a miniszter.

A felújításért cserébe a befektetők 99 évre kapták volna meg az ingatlanok,

közte a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvar kereskedelmi hasznosítási jogát.

Sokan jelentkeztek

Jelentkező volt bőven, tavaly februárban Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója arról számolt be, hogy


62 helyszínre több mint 49 fejlesztési ötlet érkezett a MÁV pályázatára.

A pályázati eljárást aztán leállították.

Az RTL Híradó megkeresésére az Állami Számvevőszék azt közölte:

minden beruházást támogatnak, amelyben érvényesül a közpénzzel való felelős gazdálkodás kötelezettsége.


Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top