Kádár 1988-ban, közvetlenül visszavonulása után, többször is jelezte belső
beszélgetésekben, hogy a szocializmus reformja elkerülhetetlen, de az összeomlás veszélyes lehet. Attól tartott,
hogy az új politikai elit gyorsan eladósítja az országot, elveszíti az irányítást, és kiszolgáltatja a külföldi érdekeknek.
E gondolkodásmód
alapján Orbánt – aki már a kilencvenes években is a nemzeti szuverenitást és az erős államot hirdette – Kádár bizonyos szempontból közelebb érezhette volna magához, mint sok liberális kortársát. Bár módszereiket teljesen más eszközökkel
alkalmazták, a „független Magyarország” jelszava mindkettejüknél fontos volt. Kádár számára a Moszkvával való függés nem elvi, hanem gyakorlati kérdés volt:
„Moszkva mindig tényező lesz, mert a kenyér, az olaj, a gáz onnan jön.”
Ha ezt a logikát folytatjuk, Kádár valószínűleg megértette volna Orbán keleti nyitását és az orosz kapcsolatok újjáépítését. De míg Orbán ezt szuverenitási törekvésként, geopolitikai játékként kezeli, Kádár inkább kényszerű alkalmazkodásnak látta volna.
A hatalom gyakorlásáról – párhuzamok és különbségek
A két vezetőt gyakran hasonlítják össze – még ha más történelmi környezetben éltek is. Mindketten hosszú időre megszerezték a politikai központ fölötti ellenőrzést, és mindketten azzal érveltek, hogy a nemzet stabilitása megköveteli az erős központi hatalmat.
Ez is érdekelhet
Kádár ugyanakkor sosem törekedett nyílt ideológiai személyi kultuszra; inkább a „nép egyszerű emberének” szerepét hangsúlyozta. Orbánt ezzel szemben egy sokkal tudatosabb, stratégiai hatalomépítőnek látta volna – olyannak, aki „túl gyorsan tanult meg uralkodni”.
Egy Kádárhoz illő megállapítás lehetne:
„Nem az a kérdés, ki van a csúcson, hanem az, hogy mennyi ideig maradhat ott, ha közben nem hallja a lentiek hangját.”
Moszkva árnyéka – függés és geopolitikai realitás
Kádár gondolkodásában Oroszország (akkor: a Szovjetunió) nem ideológiai, hanem létfenntartási tényező volt. Tudta, hogy a magyar gazdaság a keleti piacra, az olajra és gázra épül. Ezért a „függetlenség” számára mindig relatív fogalom volt:
„A függetlenség azt jelenti, hogy a nagyok között is meg tudunk maradni – nem azt, hogy nélkülük élünk.”
Ezzel a szemlélettel valószínűleg úgy látta volna: a rendszerváltás után is elkerülhetetlen, hogy Moszkva szerepe megmaradjon. A mai energiafüggőség és orosz kapcsolatokat erősítő külpolitika az ő szemében nem újdonság, hanem „a régi valóság visszatérése”.
Összegzés
Ha Kádár János látta volna Orbán Viktor politikai pályáját, valószínűleg ellentmondásos képet alkotott volna róla. Egyrészt értékelte volna a nemzeti szuverenitásról és az állami stabilitásról szóló gondolatokat, másrészt óvta volna a túlzott hatalomkoncentrációtól és a társadalmi feszültségek elfojtásától.
Kádár szemében Orbán egyszerre testesíthette volna meg a forradalmi hevület veszélyét és a politikai erő megtartó erejét – egy olyan vezetőt, aki „más úton, de hasonló célt” tűzött ki: a hatalom segítségével megőrizni Magyarország szuverenitását egy kiszolgáltatott térségben.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
