„Elment az eszetek?!” – Tóth Gabinál kiverte a biztosítékot, hogy a Kossuth-díjasokat és a Békemeneten fellépőket támadják

Tóth Gabi a március 15-i Békemenet után egy TikTok-videóban indulatosan kelt a rendezvényen fellépő,

és a frissen Kossuth-díjjal kitüntetett művészek védelmére. Az énekesnő videójában annak adott hangot, mennyire


felháborítja, hogy a Kossuth-díjasokat és a Békemenet előadóit rengeteg bántás éri politikai nézeteik miatt – írta a Blikk.

A nemzeti ünnepen tartott Békemeneten az Edda Művek frontembere, Pataky Attila is fellépett Dér Heni, Radics Gigi,



Curtis és Pápai Joci mellett. A Kossuth-díjakat még az ünnep előtt Sulyok Tamás köztársasági elnök adta át a Parlamentben, a kitüntetettek között volt Rúzsa Magdi és Pataky Attila is.

Tóth Gabi egy sminkelés közben rögzített videóban fakadt ki a díjakat és a fellépéseket övező negatív kommentek miatt.

„Hát döbbenet látni azt, hogy most már Dér Heni se tud énekelni, és Gigi sem, meg ugye Pataky Attila az Eddával is, hogy a francba merte megkapni a Kossuth



díjat…”

– kezdte a videóban, majd egyenként védelmébe vette az érintett művészeket.

„Tiszta szívből gratulálok mindenkinek, Rúzsa Magdinak is, és aki azt mondja, hogy nem érdemelte meg, mert túl fiatal hozzá… Hát, ne haragudjatok, húsz éve a pályán van, arénákat tölt meg, szebbnél szebb dalokkal ajándékoztatott meg benneteket, szakmailag is letett az asztalra annyit, hogy igenis megérdemli a Kossuth-díjat”

– mondta Rúzsa Magdiról, majd Pataky Attilára tért át.

„Tehát Pataky Attila, a 80-as évek eleje óta egy stílusalkotó rocklegenda. (…) stíluskorszakot teremtettek, alkottak, és szembe mertek szállni az akkori elnyomó, diktatórikus hatalommal – mert akkor még tényleg az volt –, azt gondolom, igenis



megérdemli azt a hatalmas díjat, tényleg!”

Az énekesnő szerint sokan azzal vádolják a Békemeneten fellépőket, hogy pénzért adták el magukat, amire így reagált:

„Nem, szerintetek az nem lehet, hogy valaki tényleg így gondolja? Tehát, hogy ennyire nincs a fejetekben más opció, csak ez? Mennyire kell elvakulnak meg betegnek lenni?”

Kikelt azok ellen a kommentelők ellen is, akik a művészek politikai hovatartozása miatt vonják kétségbe a



tehetségüket. „Az az ember ugyanúgy ő, akit eddig megismertél, az, hogy megtudtad róla, hogy ő most mondjuk nemzeti oldalra szavaz. Attól emberileg sz*rabb lesz, attól ő kevésbé lesz jobb énekes?”

Gabi arról is beszélt, hogy ő maga is hallgat olyan zenészeket, akik nem a jobboldalt erősítik, mert a művészetet nem a politikai nézetek alapján ítéli meg.

„Kit érdekel, baszd meg? Kit érdekel, ha engem megfog a műve, amit ő készít, amit ő nekem átad?



Emberek, ne legyünk már ennyire betegagyúak, de tényleg!”

– fogalmazott. Felidézte, hogy 2012-ben ő is elénekelte a Nemzeti Dalt a Békemeneten Dolhai Attilával és Kökény Attilával, és állítása szerint akkor egyetlen rossz kommentet sem kapott.

„Most jutunk el odáig, hogy úristen, már az, aki odaáll, az nem tud énekelni. Demjén



Rózsi, azt írjátok róla, hogy nem tud énekelni már? Hát, értem, hogy rám azt írtátok, de Demjén Rózsira, könyörgöm, elment az eszetek?”

A videó végén ígéretet tett arra, hogy ki fog állni minden méltatlanul támadott művész mellett. „Sajnos, amikor én álltam ki, akkor csak egyedül voltam, értem, nem állt ki senki, de megfogadtam, hogy én ki fogok állni mindenkiért, aki ugyanazt kapja méltatlanul és igazságtalanul.”

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top