Még egy vétót is visszavonnának.
Számos jelentős igazságügyi reformot vállalt a magyar kormány az uniós pénzekért cserébe — derült ki abból a november 4-i dátumozású anyagból, amelyet a Politico szerzett meg.
A vállalások függvényében a magyar helyreállítási programot vagy a jövő héten, vagy az azt követő héten fogadná el az Európai Bizottság, utána pedig a december 6-i uniós pénzügyminiszteri ülésen a tagállamok döntenek majd róla, és pozitív elbírálás esetén Magyarország
megkaphatja a helyreállítási alap pénzeit.
A lap azt írja, hogy ennek érdekében a kormány feladhatja a vétóját a globális társasági minimumadó ügyében, amelyet az összes tagállam közül csak Magyarország ellenez, illetve támogathatja azt is, hogy Ukrajnának közös hitelfelvételből szerezzenek forrást.
Hozzáteszik, hogy amennyiben elfogadják a magyar helyreállítási programot, annak lesznek kritikusai az unión belül. A kritikák vélhetően arról fognak szólni, hogy a magyar kormány vállalásait nem szabad elhinni.
A lap emlékeztet, hogy a kormány eddig 17 korrupcióellenes intézkedést vállalt.
A cikk szerint a vállalásokat a jövő év első negyedévében mind végre is kell majd hajtani a civil szervezetekkel való konzultáció mentén, mert a kormány
csak a végrehajtás után
nyújthat be kifizetési kérelmet a helyreállítási pénzek esetén az Európai Bizottság felé.
A most kiszivárgott anyagban olyan vállalások vannak még, amelyek az Országos Bírósági Tanács (OBT) megerősítését szolgálják, például jogot kapna a testület, hogy kötelező erejű véleményt adjon ki az OBH elnöke által hozott számos, politikailag kinevezett döntésről.
Van ígéret arra is, hogy a kormány biztosítja az OBT függetlenségét, illetve a testület törvényjavaslatokat is tehetne a kormánynak.
Vállalták, hogy megreformálják a legfelsőbb bíróság szerepét betöltő Kúriát, illetve számos olyan biztosítékot is felsoroltak, amelyek célja, hogy a bíróságok függetlenül és a törvényeknek megfelelően járjanak el.
A kormány továbbá megfosztaná a kormányzati szerveket attól a lehetőségtől, hogy megtámadják a jogerős bírósági ítéleteket az Alkotmánybíróságon.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!