Vasárnap Sanna Marin finn kormányfő Helsinkiben fogadta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnököt. A találkozón arról is szó esett, hogy Magyarország mikor ratifikálhatja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását.
Mateusz Morawiecki azt mondta a finn kormányfőnek, hogy néhány napon belül találkozik Orbán Viktorral és a visegrádi négyek kormányfőivel, majd azt is hozzátette:
Biztos vagyok benne, hogy szlovák és cseh barátaimmal együtt arra is meg fogjuk kérni a magyar miniszterelnököt, hogy gyorsan ratifikálják a Svédország és Finnország csatlakozásához szükséges dokumentumokat, mert ez a döntés kritikus jelentőségű a régiónk keleti szárnyának a védelmében
– ezt mondta a lengyel kormányfő a Polsatnews lengyel portál szerint. Arról, hogy Mateusz Morawiecki pontosan milyen találkozóra utalt a fenti mondattal, ebben a cikkünkben írtunk nemrég.
Hónapok óta várnak rá
Svédország és Finnország NATO-csatlakozását a katonai szövetség összes tagállama jóváhagyta már, két országot leszámítva: Magyarországot és Törökországot. A magyar parlament már hónapok óta napirendre vehette volna a kérdést, de mindeddig ez nem történt meg.
Nem véletlen tehát, hogy november elején még a finn elnök is felhívta Orbán Viktort azért, hogy a ratifikációról tárgyaljon vele. Gyakorlati előrelépés azóta sem történt, mindössze annyi fejlemény volt, hogy Gulyás Gergely néhány napja a kormányinfón azt ígérte: előbb fogjuk jóváhagyni a két ország NATO-csatlakozását, mint Törökország.
Most a lengyel és a finn kormányfő találkozóján Sanna Marin is emlékeztette Morawieckit arra: Magyarország megígérte, hogy jóváhagyását adja a csatlakozáshoz, és azt szeretnék, ha ez mielőbb megtörténne, lehetőség szerint még az idei év vége előtt. Hozzátette azt is: Törökországgal is egyeztettek ebben a kérdésben, mire a törökök azt válaszolták, hogy nekik nem velük, hanem a svédekkel van problémájuk.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!