Több mint 800 milliárd forintos lyukat ütne a költségvetésen az a három baloldali indítvány, amelyeket az őszi adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz nyújtottak be. Ezzel veszélyeztetik a rezsicsökkentés, a családtámogatási rendszer fenntartását vagy a nyugdíjak értékének megőrzését, azaz a ténylegesen rászoruló fogyasztók célzott megsegítését – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára az MTI-nek.
A brüsszeli szankciók meglehetősen nehéz helyzetbe hozzák a vállalkozásokat, és a gazdaságot. Éppen ezért kezdeményezett a kormány októberben – kifejezetten a vállalkozások és munkahelyek védelmére – újabb adótörvény-módosítást. Ehhez nyújtott be az MSZP három módosító indítványt. A gond ezekkel az, hogy mintegy 800 milliárd forinttal borítanák fel a költségvetést – mondta Tállai András.
Az államtitkár szavai szerint, a nehéz világgazdasági helyzetben a baloldal felelőtlenül, ráadásul rosszul célozva osztogatna, és szétverné a jól működő és munkára ösztönző adórendszert, ami nem megengedhető.
Tállai András kiemelte: a baloldal egyik indítványa visszavezetné az adójóváírás intézményét. Ez azért ellentétes a kormány adópolitikájával, mert a kabinet célja az, hogy olyan adórendszer alakuljon ki, amelyben a munkával szerzett összes jövedelem a lehetőségekhez képest a legalacsonyabb adó terheli, és figyelembe veszi a munkavállalók családi körülményeit is.
A másik indítvány az egyetemes földgázszolgáltatásra és az egyetemes villamosenergia-szolgáltatásra alkalmazandó áfa kulcsát csökkentené. Ám a hazai és nemzetközi tapasztalatok szerint az áfa-csökkentés az újraelosztásnak egy rendkívül drága és kevéssé hatékony eszköze – tette hozzá.
Ezzel szemben a kormány a családokat rezsicsökkentéssel, a vállalkozásokat pedig célzott támogatásokkal védi a szankciós energiaárakkal szemben – mondta.
Tállai András leszögezte: a költségvetés tervezésekor és módosításakor is kizárólag a felelős, átgondolt javaslatokat tudják támogatni.
A kormány adópolitikája 2010 óta következetes és változatlan, a munkát terhelő adókat jelentősen csökkenti, az ország működtetéséhez szükséges forrásokat a fogyasztási típusú adókon keresztül szedi be. Ennek eredményeként 19-ről 9 százalékra csökkent a társasági adó, a munkáltatói pedig 2017 óta folyamatosan csökkent 28,5-ről 13 százalékra. A családokat, munkavállalókat is adócsökkentésekkel segítette a kormányzat. Európában Magyarországon a legszélesebb a családi adórendszer és a második legalacsonyabb a személyi jövedelemadó – részletezte az államtitkár.
“Az adócsökkentéseket, családtámogatásokat a mostani szankciós válság ellenére is megvédjük” – jelentette ki.
Azt, hogy a kormány gazdaságpolitikája jó úton halad, mi sem igazolja jobban, mint az Eurostat legfrissebb jelentése. Magyarország első az uniós adócsökkentési rangsorban. Míg a legtöbb tagországban növelték az adóterhelést, Magyarország a legnagyobb mértékben csökkentette azt tavaly: Hazánkban 34 százalékra javult a GDP-arányos adóterhelés 2021-ben, ezzel szemben az uniós átlag a 42 százalékot közelíti – hangsúlyozta Tállai András.
Magyarország a hetedik helyre lépett elő az nemzetközi adó-versenyképességi rangsorban is, olyan országokat is megelőzött, mint Németország, Ausztria és az Amerikai Egyesült Államok.
Forrás:MTI
A Fidesz szemszögéből a költségvetési módosítási indítványok mindenképpen rosszul célzottak, hiszen a baloldalnak a kisember is fontos, nem a túlhízlalt felső tízezerbe tömné a milliárdokat. Aggasztó a helyzet az országban, de a nyilatkozatot olvasva olyan érzésünk van, mintha kolbászból lenne a kerítés és az Örökkétermő fa állna az ország közepén. Fejezzék már be a propagandát, mert egy újabb fidesz-négy év végleg taccsra tesz bennünket! -TulóLAP
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!