Pataky Attila idén nyáron ünnepelte a 70. születésnapját, és az ünnep szó esetében még nagyobb jelentőséggel bír, hiszen tavaly szeptemberben úgy tűnt, hogy maga alá gyűri a koronavírus.
Ám az Edda frontembere úgy érzi, a földi küldetése még nem ért véget, maradnia kellett.
A spirituális gondolatokkal mindig is szimpatizáló rockénekes ismeri előző életeinek egy részét és tudja, nagyon komoly szakrális őrzői vannak, akik egész életében vaslapáttal terelték vissza a helyére, amikor rossz irányba ment.
– Rockzenésznek és énekesnek lettem teremtve, méghozzá ide, a Kárpát-medencébe, hogy a világ egyik legcsodálatosabb szakrális nyelvén énekelhessem el a verseimet. Az itt élők dolga a fény és szeretet felmutatása, és ebben van talán szerepem. (…) A zenélésen túl még sok dolgom van, de néha bitang fárasztó, mondhatni, emberfeletti megküzdeni az „emberalattiakkal”. Évek óta kicsúfolnak, lecikiznek, amikor földönkívüliekről beszélek, pedig már a NASA is elismerte, hogy a naprendszerünkben is kb. 1250 bolygón lehet a miénkhez hasonló élet. Az univerzum nyüzsög az élettől. Csak el vagyunk zárva, egy fedő alatt tartanak minket – magyarázta Pataky Attila a Borsnak, aki szerint Isten mindenkire annyi terhet tesz, amennyit elbír.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!