Nagy tervei vannak.
Korábban megírtuk, hogy Orbán Viktor a Kossuth rádióban beszélt pénteken a már hagyományosnak tekinthető rádióinterjú keretein belül. A műsor során Orbán kifejtette: nem támogatja, az EU tagállamainak közös hitelfelvételi szándékát azért, hogy Ukrajnát támogassák.
Orbán azt mondta: minden országnak közvetlenül és külön kell támogatást nyújtania, Magyarország pedig már el is különítette ezt az összeget a 2023-as költségvetésben.
Az interjúból felkerült egy rövid részlet is Magyarország Kormánya Facebook-oldalára.
“Európának nincs válasza, hogy olcsó energia nélkül milyen gazdasági modellre van szükség”
— idézték posztjukban Orbánt.
“Mi nem várhatunk,
azon dolgozunk, hogy felépítsünk egy teljesen új gazdasági modellt”
— tették hozzá.
Orbán úgy fogalmazott:
“Európa levágta magát, folyamatosan vágja le magát az oroszokkal való gazdasági együttműködésről.”
Ezek után Orbán arról panaszkodott, hogy az orosz energia helyettesítése miatt mindennek megy fel az ára. Mint elmagyarázta: “ezért van ma szankciós infláció Európában”.
A magyar kormányfő bizonyossággal állította azt is, hogy “a szankcióknak a felárát fizetjük meg”.
Orbán közölte: “Magyarország nem tud mást tenni, mi nem várakozhatunk arra, hogy valaki kiötölje a választ”.
Kijelentette:
fel kell építeni egy teljesen új gazdasági modellt.
Videó:
(Magyarország Kormánya/Facebook) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!