A nyomozati anyagban pedig még benne voltak.
Hiába tárgyalta részletesen a közel kétezer oldalas nyomozati anyag, hogy Nagy Ádám, Rogán Antal kabinetfőnöke állítólag úgy tudott levizsgázni egy esetben a Pécsi Tudományegyetemen, hogy ott sem volt a vizsgán, illetve ebben hogyan segítette őt Schadl György, Nagy Ádám ügye nem került be a vádiratba, írja a szöveget ismerő 24.hu.
A Központi Nyomozó Főügyészség a büntetőeljárás indoklásában azt írta, hogy Schadl György Mészáros Pál Emil tanársegéd segítségével és közreműködésével elérte, hogy Nagy Ádám a Nemzetközi jog I. vizsgát sikeresen teljesítse. Az online felületen teljesíthető vizsgát Nagy Ádám helyett feltehetően egy, a tanársegéd által beszervezett PhD-hallgató teljesítette.
A korábbi nyomozati iratok szerint a tavaszi szemeszter végén Schadl a nyomozati iratok szerint további három tanulmányi akadály leküzdésében segített Rogán kabinetfőnökének.
Az érintett tanársegéd vizsgáztatási jogát felfüggesztették a történtek után. A dékán szerint Mészáros Pál Emil azt mondta, baráti szívességet tett, amit nagyon megbánt már, a tanársegéd a 24.hu-nak pedig később azt mondta: nem tett elismerő nyilatkozatot a a vizsgaszabályzat megszegésével kapcsolatban. Az egyetem belső vizsgálata pedig arra jutott, hogy nem történt vizsgákkal kapcsolatos visszaélés.
Szintén hiányzik a vádiratból, hogy Schadl György kék villogót használt autóján, hogy a buszsávban is tudjon haladni autójával, ami egy Skoda Superb volt.
Arra sem tér ki a vádirat, hogy Schadl ki akart szorítani egy másik végrehajtót a praxisából, de úgy érezte, hogy egy bíró akadályozza ebben, ezért bosszúhadjáratot indított ellene, és a lehallgatási jegyzőkönyvek alapján elérte, hogy az igazságszolgáltatás legfelső szintjén is fogadják.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!