Nem a szankciók miatt nőtt a benzin ára.
“Akkora pánik alakult ki, hogy olyanok is elkezdtek benzint felvásárolni, akiknek nem volt rá szükségük. Ezt már nem bírták a benzinkutak, különösen úgy, hogy a Dunai Finomító csak tegnap hajnalban tudott újra működni. Látszott, hogy most már eljutottunk arra a szintre, hogy az importőrökre is szükség van a hazai ellátásban. Továbbá, vélhetően visszaesik ez a pánikfelvásárlás”
– fogalmazott Holoda Attila, aki szerint az import helyreállítása egy hosszabb folyamat lesz, és most elsősorban a pánikszerű vásárlás fog megszűnni, ez fogja javítani azonnal az ellátást.
Az import visszaállása azért lesz hosszabb idő, mert akik korábban Magyarországra hozták a benzint, az ársapka miatt elkezdték átcsoportosítani a szállítási útvonalaikat oda, ahol el tudták adni piaci áron – ez pedig idő, amíg helyreáll.
„1,5 hónap alatt
helyre tud állni az import Magyarországon”
– mondta Holoda Attila.
Az energetikai szakértő szerint a kedden bevezetett szankciónak – amelyek az olajársapkára vonatkoztak – semmi közük nincs ehhez a kormányzati intézkedéshez. Szerinte a brüsszeli döntés nem áremelkedést, hanem pont árcsökkenést okozott, hiszen kedden 5 dollárt esett az olaj ára a tőzsdén.
“A MOL továbbra is orosz vezetékes olajból látja el az országot. Ezt pedig eddig is olcsóbban kaptuk. A kormány indoklása tehát nem fedi a valóságot”
– fogalmazott Holoda Attila.
Szerinte a keddi kormányzati bejelentésnek nem lesz érdemi inflációs hatása, mert a vállalkozásoknál már korábban eltörölték az üzemanyagár-sapkát, „gyakorlatilag már egy fél éve beépült az inflációs hatása” – fogalmazott.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!