A nyugdíjellátásról szóló törvény és az infláció hatalmas mértéke miatt jelentős mértékű nyugdíjemelésre kell számítania az időseknek janurában, februárban pedig a 13. havi nyugdíjat emelni fogják. A Világgazdaság szerint jövő évben elérhető lesz a korábbi álomhatár, lesz, akinek 200 ezer forint “átlagnyugdíjat” fog kivinni a postás.
A magyar kormány még csötörtökön be egy rövid poszt keretében, hogy januárban újabb nyugdíjemelés várható, ezzel szeretnék megvédeni a nyugdíjasokat a “szankciós infáció” hatásaitól. De mit jelent ez pontosan?
A nyugellátásról szóló törvény úgy szól, ha a fogyasztói árak növekedése legalább egy százalékponttal meghaladja az éves januári nyugdíjemelés mértékét, akkor novemberben – január 1-jére visszamenőleges hatállyal – kiegészítő nyugdíjemelést kell fizetni. Mivel idén az infláció év közben a vártnál magasabban alakult, és év közben is pótlólagos emelésekről döntött a kormány, ezért a nyugdíjak az év eleje óta már 14 százalékkal emelkedtek. Az sem elhanyagolható, hogy az átlagnyugdíj mértéke is tovább nő: a jelenlegi 172 ezer forintról 179 ezer forintra emelkedik.
Mint a Világgazdaság szerint, ha a magyar kormány a magas inflációhoz mérve emeli tovább a nyugdíjakat, akkor januártól
200 ezer forint fölött lehet az átlagnyugdíj Magyarországon.
Farkas András nyugdíjszakértő a lap érdeklődésére erősítette meg, hogy ez lehetséges forgatókönyv lenne az Orbán-kormány részéről. Szavait arra alapozta, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter korábban még azt mondta, 13 százalékos fogyasztói áremelkedési ütem várható, tehát ennyivel emelni kellene a nyugdíjakat jövőre.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!