Elmagyarázta, ki tehet róla.
Még 2019-ben hirdették meg a külföldi nyelvtanulási programot a diákok számára, azonban kiderült, hogy jövőre sem indul el. Mindezt pedig Mellár Tamás párbeszédes képviselő kérdésére közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára.
Rétvári Bence válaszából világossá vált: mindent előkészítettek, teszteltek, levezényeltek, az együttműködési megállapodásokat is aláírták, ám a kéthetes, diákok számára külföldi nyelvtanulást biztosító program, már a negyedik éve
mégsem indul el.
Az arcátlan hivatalos indoklás szerint “a szomszédban dúló háború” és az “elhibázott brüsszeli szankciók” miatt nem valósulhat meg 2023-ban sem a program.
“Szomorúan tapasztaljuk, hogy a hazai baloldal a gyermekek nyelvtanulását elősegítő programokkal szemben is még mindig a brüsszeli szankciókat támogatja”
— jegyezte meg Rétvári Bence.
A programra egyébként a kormányzat 2019-ben még 90 milliárd forintot különített el, ebből
csaknem 140 ezer diák utaztatását és tanulását támogatták volna.
Az angol nyelvű képzéseknél Anglia, Írország és Málta, a német nyelvűeknél pedig Ausztria és Németország szerepelt a célországok között, de Franciaországba és Kínába is utazhattak volna a diákok.
A program 2019-ben még nem indult el, valamint 2020-ban, és 2021-ben sem tudtak eljutni a diákok külföldre, és végül a 2022-ben is lefújták a programot.
A lap megjegyezte: annak ellenére, hogy a program eddig egyik évben sem tudott elindulni,
Bartos Mónika miniszteri biztos 2019 óta havi félmilliós fizetést kap a lebonyolításáért.
Bartos az idei év elején még azt nyilatkozta: jövőre már biztos nem lesz akadálya a program elindításának.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!