Erre nem számítottunk!
A karácsonyi és újévi menüről, borválasztásról beszélgetett
vendégével, Széll Tamás Michelin-csillagos séffel, konyhafőnökkel Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon, azaz a Youtube-on is.
Áder a beszélgetés elején megemlítette, hogy a magyarok — bár véleménye szerint “lehetőségük lenne rá” — leginkább karácsonykor fogyasztanak halat. Kitért arra, hogy egy haltermelésből élő ismerőse szerint a bolti értékesítésnél a karácsony előtti héten adják el az általuk megtermelt halmennyiség felét, az év többi részében a másik felét.
A volt köztársasági elnök meglátása szerint ugyan nagy becsben tartják a magyarok a halat, hiszen karácsonykor a többség ezt fogyasztja, máskor azonban nem nagyon esznek az emberek belőle. A magyarok a halászlé-rántott hal kombinációt készítik a leggyakrabban, holott a régi szakácskönyvekben több száz halas recept található — mondta.
Széll Tamás szerint annak ellenére, hogy Magyarországnak gazdag a halkultúrája, kicsi a halfogyasztás. Ennek egyik oka, hogy a hal konyhakészre készítése (filézése, bontása) sokaknak “macera“, másik oka a félelem a szálkától.
A séf elmondta, náluk karácsonykor bográcsban készült bajai halászlé, rántott ponty majonézes burgonyával, mákos nudli, tepertős és burgonyás pogácsa kerül az asztalra. Áder János kitért arra, hogy Széll Tamással közös szenvedélyük a horgászás, a konyhafőnök idei legnagyobb fogása egy 98 centiméteres csuka volt, amelyet visszaengedett.
Áder János szerint az 1990-es évektől jelentősen fejlődött a magyar gasztronómia, amit a Michelin-csillagok száma is bizonyít, javultak a magyar borok, azonban időnként az éttermek híján vannak annak a tudásnak, hogy a választott ételhez ajánljanak bort.
Széll Tamás ezzel kapcsolatban kiemelte, az étel és a bor párosítása külön szakma, az nem a séf, nem a pincér, hanem a sommelier feladata, azonban nem minden étterem alkalmaz sommelier-t, nem minden étteremben van olyan borkínálat, hogy érdemes lenne külön borpincért alkalmazni. Egy magára valamit is adó étterem odafigyel arra, hogy a borkínálat megfelelő legyen a kínált ételekhez — tette hozzá.
Az újévi menüre térve a konyhafőnök érdekességként elmondta, hogy míg a magyarok újévkor nem esznek halat, mert “elúszik a szerencséjük“, vannak országok, ahol éppen a halfogyasztással “úszik be a szerencse“.
Véleménye szerint a hagyományos ételek, mint a lencse, a malacsült jól elkészítve nem hiányozhatnak az újévi asztalról. A podcast már
megtalálható Áder Jánosnak, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökének új honlapján is.
Az érdeklődők a podcastbeszélgetések mellett a honlapról folyamatosan tájékozódhatnak Áder János közéleti tevékenységéről, megtalálják életrajzát, megismerkedhetik a volt államfő gondolkodását, cselekedeteit inspiráló olvasmányokkal, és külön menüpontban tájékozódhatnak a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány működéséről. A honlapon megtalálható és visszakereshetők Áder János köztársasági elnöki időszakában végzett “tevékenységének” dokumentumai is.
A weboldal a www.aderjanos.hu címen érhető el. A podcast videós formában alább is megtekinthető:
(MTI korrigálva) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!