A magyar gazdaság problémái nem a háborúval kezdődtek.
Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke úgy látja, a világgazdasági folyamatok hatásai csak részben felelősek a magyar gazdaság problémáiért. Mint mondta, inkább csak nehezítenek azon a helyzeten, amit alapvetően a kormány hibás gazdaságpolitikája, túlköltekezése, rossz irányú költése, és az MNB “ultra laza” monetáris politikája idézett elő.
“A magyar gazdaság problémái nem 2022 elején, a háborúval és a szankciókkal kezdődtek, ahogy
az infláció sem 2021 nyarán indult meg, hanem valamikor 2017-ben”
— mondta Surányi György az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A közgazdász szerint ugyanis 2017-től olyan gazdaságpolitikát folytatott a kormány és olyan monetáris politikát a jegybank, ami folyamatos túlkeresletet hozott létre a gazdaságban, és a külső egyensúly romlásához valamint az infláció fokozatos, egyenletes emelkedéséhez vezetett, ezek következtében pedig a reálkeresetek, a reálbérek és a reáljövedelmek is csökkentek.
A szakértő meglátása szerint “valami történt” az elmúlt időszakban, ugyanis a kormány és a jegybank közötti küzdelem arról, hogy “ki vigye el a balhét” a gazdasági mélyrepülése miatt, egyre élénkebben jelenik meg.
A volt MNB elnök rámutatott: a kormány, és nemcsak a Pénzügyminisztérium, hanem a gazdasági miniszter is, valamint az MNB
“társtettesek” a kialakult gazdasági helyzetben.
Úgy látja, a kormány túlfűtötte a gazdaságot azzal, hogy az ország lehetőségeit meghaladó mértékben gyorsította a növekedést, ami ugyan rövidtávon látszólagos gyorsulást idézett elő, de a gyorsuló növekedés mögött valójában csak egyre nagyobb lesz a külső egyensúlyhiány és
egyre nagyobb mértékű áremelkedésre kell számítani.
“Úgy gyorsult ugyanis a gazdaság, hogy nincsenek mögötte organikusan fenntartható folyamatok: elfogyott a munkaerő-kínálat és a hatékonyan mozgósítható tőkekapacitás-tartalékok, innen pedig egyenes út vezetett az árak, az árszínvonal gyorsul emelkedéséhez és a külsőegyensúly romlásához”
— fejtette ki a szakember.
Surányi kitért arra is, hogy a kedvezőtlen külső hatások tovább erősítették az egyébként is kedvezőtlen tendenciákat, ugyanakkor elmondta, az összes tehernek csupán a 40 százalékát teszik ki a világgazdasági folyamatokból eredő hatások.
“30 százalék a kormány helytelen gazdasági politikája, túlköltése, rossz irányú költése, és 30 százalék az MNB »ultra laza« monetáris politikája”
— mutatott rá, hozzátéve, a világgazdasági folyamatokból eredő hatásoknak is csupán 10 százalékát teszik ki a szankciók és a háború következményei.
Surányi György hangsúlyozta: az MNB-t közel 10 évig “nem érdekelte” a forintárfolyam alakulása, amit szerinte egy kis nyitott gazdaság gazdaságpolitikáját irányító intézmény nem engedhet meg magának, mert egy ilyen gazdaságban
az árfolyam erőteljes csökkenése durva inflációs hullámot idéz elő.
A forintárfolyammal kapcsolatban kifejtette: az árfolyam alakulását az is befolyásolja, hogy meg tudunk-e állapodni az unióval.
“A győzelmi jelentésekkel ellentétben ugyanis még csak félúton vagyunk, egyfajta megállapodás történt ugyan, de nem jutottunk igazán közel a pénzek lehívásához, holott a piacok akkor fognak megnyugodni, és akkor fogják a piacot kedvezőbben értékelni, hogyha azt fogják látni, hogy képesek vagyunk a forrásokat törésmentesen lehívni,
ettől azonban elég messze vagyunk pillanatnyilag”
— magyarázta a szakember.
Surányi György a 2023-as költségvetéssel kapcsolatban közölte: boldog lenne, ha nem lenne komolyan negatív a jövő évi növekedés. Hozzátette: Ő ugyanis nem látja azokat az erőket, melyek fellendítenék a gazdasági növekedést.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!