Kiderült, mit forralnak Orbánék.
Lebuktatta Orbán Viktort a Költségvetési Tanács friss elemzése, amely szerint az Orbán-kormány jövő évi költségvetésében 21,4 százalékkal, vagyis több ezer milliárd forinttal magasabb adóbevétel szerepel, mint amit idén beszedtek a magyar emberektől és vállalkozásoktól.
A Demokratikus Koalíció szerint a Költségvetési Tanács elemzése azt bizonyítja, hogy
az Orbán-kormány jövőre hatalmas mértékű megszorításokra és adóemelésekre készül.
Már eddig is az orbáni infláción nyerészkedtek, hiszen óriási áfabevételekre tettek szert csak abból, hogy a magyar emberek kénytelenek megfizetni az áfával növelt történelmi élelmiszerdrágulást és hétszeres rezsiemelést.
A jól bevált módszert pedig 2023-ban is folytatni fogják.
Állj meg egy pillanatra!
Minket nem támogat senki, se a dollárbadolal, sem a rubeljobboldal. Függetlenek vagyunk és mindent megírunk.
Támogasd munkánkat azzal, hogy követed facebook oldalunkat!
Köszönjük!
A jövő évi megszorítások azt bizonyítják, hogy az Orbán-kormány képtelen kezelni a saját maga által előidézett gazdasági és megélhetési válságot, és
nem tudja megszerezni a Magyarországnak járó európai uniós pénzeket.
Ezért az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy megszűnjön a megélhetési válság, elkerüljük a megszorításokat és megérkezzenek a hazánknak járó uniós pénzek.
Arató Gergely
A DK frakcióvezető-helyettese
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!