Feljelentették őket.
Feljelentés érkezett december 19-én a Központi Nyomozó Főügyészséghez, melyben „ismeretlen tetteseket” – valójában azonban egy jól behatárolható gazdasági kört – vádolnak 14 milliárdos pénzmosással.
A feljelentésben összefüggésbe hozzák a Magyar Nemzeti Bank ingatlanjainak túlárazott felújítását és Matolcsy Ádám baráti köréhez tartozó, nemrég megvásárolt amerikai luxuslakást.
Állj meg egy pillanatra!
Minket nem támogat senki, se a dollárbadolal, sem a rubeljobboldal. Függetlenek vagyunk és mindent megírunk.
Támogasd munkánkat azzal, hogy követed facebook oldalunkat!
Köszönjük!
A feljelentő azt feltételezi, hogy a felújításokon szerzett pénzből vásárolták meg a New York-i ingatlant, gyanúját az ügyészségnek is elmondta.
Az ügyészség megerősítette a feljelentés tényét, majd hozzátették, hogy az ügyet át is adták az illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztályának.
A NAV azonban nem volt hajlandó kérdésekre válaszolni, szerintük nincs nyilvánosságra hozható információ az ügyben.