Egy alternatív világban.
A magyarok közel négyötöde nem érezte azt, hogy “nagymértékben” nőtt volna a rezsiköltsége a tavalyi év azonos időszakához képest – állítja a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet a “közvélemény-kutatásában“, amelynek összefoglalóját csütörtökön juttatták el az MTI-hez.
Azt írták: a magyar állam idén és jövőre is jelentős forrásokat fordít a rezsicsökkentés védelmére — mindezt azután, hogy nyáron teljesen kiherélték azt. “Ugyan az átlagfogyasztás fölötti részre eső támogatás mértéke korlátozott, jól látható, hogy
a magyarok túlnyomó többsége az intézkedések haszonélvezőjének (sic!) tartja magát“
— vélekednek.
A felmérés szerint arra a kérdésre, hogy a “tavalyi évhez képest az előző hónapban hogyan alakultak a rezsiköltségei” decemberben a magyar választóknak a 33 százaléka azt jelezte, hogy nem történt változás,
két százalékuknál pedig egyenesen csökkent a kiadási tétel összege.
További 39 százaléknak pedig csak “kismértékben nőtt” a rezsiköltsége és mindössze a magyar választók ötöde — 22 százalék — számolt be jelentős növekedésről — állítják. A megkérdezettek 6 százaléka nem tudott felelni a kérdésre.
“Ezek alapján elmondható, hogy decemberben a magyarok 78 százaléka nem, vagy csak kismértékben érezte a rezsiköltségeinek emelkedését az előző évhez képest. Mindez
a kormány rezsicsökkentést védő intézkedéseinek sikerét mutatja“
— írták.
Az összefoglalóban megjegyezték: érdekes képet mutat a pártpreferencia szerinti bontás, hiszen a rezsicsökkentés ügye már egy évtizede politikai vitatéma is.
“Míg a Fidesz-szavazók 86 százaléka mondta azt, hogy nem, vagy csak kismértékben emelkedtek a tavalyihoz képest decemberre a rezsiköltségei, a baloldali (értsd: ellenzéki — a szerk.) szavazók 71 százaléka érezte ezt. A különbség tehát összefügg a pártszimpátiával, mégis jól látható, hogy
még a baloldali választók túlnyomó többsége is saját bőrén érzi
a rezsicsökkentés védelmét”
— jelentették ki.
Hozzátették: “mindez magyarázhatja, hogy az ellenzéki pártok 2022-ben sem tudtak a rezsiköltségekre hivatkozva új választókat megnyerni vagy a saját választóikat mozgósítani“, és szerintük ez aligha fog változni jövőre.
Nem véletlen, hogy a kormány a 2023-as büdzsét a “rezsivédelem költségvetésének” nevezi, mivel 2600 milliárd forintot különített el a rezsiköltségek támogatására — dicsérték az általuk szimpatikusnak vélt kormánypártot.
A Nézőpont Intézet “közvélemény-kutatása” december 5. és 7. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta elvileg reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra; a mintavételi hiba 3,16 százalék — olvasható a közleményükben.
(MTI korrigálva) | forrás