Egy globális katasztrófa közepén vagyunk, miközben Magyarországon kitört a téboly. Többek közt erről is beszélt Tamás Gáspár Miklós filozófus a hvg360-nak adott interjúban.
A Föld nem tud eltartani nyolcmilliárd embert, de a globális katasztrófa részének tekinti a járványokat, a migránsok iránti gyűlöletet, az orosz–ukrán háborút és a klímakatasztrófát.
„A katasztrófa gazdasági, morális, politikai, katonai szempontból itt van, és senki nem viselkedik racionálisan”
– fogalmazott TGM.
Az egyének szintjén lát ugyanakkor pozitív fejleményeket. „Sokakban van indíttatás, hogy szebb, morálisabb, méltóbb életet éljenek”. A közjó már nem várható szerinte az állami autoritástól, „mert a nemzetállami szint megszűnt, csak az egyéntől, a kis közösségektől”.
A különböző jogvédő, szociális, emberi jogi, nővédő, kisebbségvédő, környezetvédő vagy helyi kulturális és egyéb szervezetekre érdemes figyelni TGM szerint. Biztató jelnek látja a tanár-diák-szülő tüntetéseket is, amely azt bizonyítja, hogy „vannak morális energiák a társadalomban, szépen tudnak viselkedni, nagylelkűen, még közeledni is tudnak egymáshoz, például az egyházi iskolák a világiakhoz”.
Szerinte itt már nem csak ellenzékiek szűk csoportjának akciójáról van szó, a maradék 8-9 millió ember is szeretne szebb, emberhez méltóbb életet élni, és tesz is lépéseket ebbe az irányba.
„Orbán Viktor nem számít sokat ebben a pillanatban. Amit csinál, az infantilis hazudozás, gyengeség, hatalom nélküli trükközés”
– jelentette ki Tamás Gáspár Miklós.
Ha a miniszterelnöknek lenne hatalma, pár héttel ezelőtt nem fogalmazhatott volna meg ilyen éles kritikát Matolcsy György jegybankelnök – magyarázta a filozófus.
„Vannak különböző érdekcsoportok, de nincs racionálisan megszervezett központi hatalom és egységes akarat, amely vinné valamerre a társadalmat. Én összevisszaságot látok, káoszt, és nemcsak Magyarországon, hanem máshol is Kelet-Európában.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!