Kiszámolták.
A bruttó átlagkereset 510 500 forint volt októberben, a nettó átlag 352 ezer – számolt a Központi Statisztikai Hivatal.
Ez a bruttónál 18,4, a nettónál
19,1 százalékkal magasabb,
mint egy évvel korábban. Vagyis mivel eközben az infláció 21,1 százalékos volt, a reálbér valójában 2,2 százalékkal csökkent.
A reálkereset február óta egy apró megszakítással folyamatosan esik, most a 2020. szeptemberi szinten tartanak, azaz a drágulás az elmúlt két év minden béremelésének hatását elvitte.
Az átlagnál is fontosabb adat lehet a medián, azaz az a fizetés, amelynél az emberek felének több jut, másik felének kevesebb. Ez nettó értékben 287 900 forint volt októberben, 19,7 százalékkal nőtt egy év alatt, azaz ez is infláció alatti mértékben növekedett.
A fizetési adatokba a legalább 5 főt foglalkoztató cégek, az állam és az önkormányzatok teljes állású dolgozóinak keresete számít bele.
Az átlagkereset a pénzügyi, biztosítási munkákban volt a legmagasabb (bruttó 844 100 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (bruttó 316 700 forint).
A nemek közötti szakadék is nőtt: a férfiak átlagkeresete 18,1 százalékkal emelkedett bruttó 552 500 forintra, a nőké 16,6 százalékkal nőtt 457 700 forintra.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!