Nem hagyta szó nélkül.
Nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból alapítványi egyetemek — derült ki hétfőn.
A megvonás a Horizon Európa-programot is érinti, amelyen keresztül az uniós tagállamok (és néhány partnerállam) kutatóintézetei, felsőoktatási intézményei és vállalkozásai juthatnak komoly forrásokhoz a kutatási és innovációs projektjeik finanszírozására.
A kormány szerint azonban minden rendben van,
Navracsics Tibor állítása szerint a hivatalos tárgyalásokon soha nem volt szó
arról, hogy a Bizottság kockázatosnak találja azt, hogy aktív politikusok ülnek az egyetemeket fenntartó alapítványokba.
Az üggyel kapcsolatban most Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke nyilatkozott a Quibitnek.
A szakember szerint többen fogják követelni a jogszabály változtatását, de nagy aktivitásra nem számít.
“A kutatók és talán a diákok is látják, hogy itt
a kormány ostoba makacssága a probléma.
Miért kell egy hivatalban lévő politikusnak időkorlát nélkül a kuratóriumban lennie?”
— fejtette ki véleményét Pálinkás.
Pálinkás szerint a kutatók majd külföldre viszik a kutatásokat; akik ezt nem tehetik meg, azok pedig nem nem pályáznak majd. A kormánytól arra számít, hogy
először Brüsszelt hibáztatják majd,
de azért a háttérben tárgyalnak majd, és
végül megváltoztatják a jogszabályt.
A Pécsi Tudományegyetem adjunktusa a Twitteren szólalt meg az ügyben, szerinte ezzel a lépéssel a hazai kutatások legjava szakadhat ki a nemzetközi keringésből, ha ez így marad,
sok kiváló kutató fog elmenni
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!