Ezt sikerült összehozniuk.
A Mandiner nevet viselő – kormányzati lélegeztető gépre kötött – hírportálon megjelent Makronóm Intézet-i elemzés szerint „a vártnál kedvezőbb inflációs adatok érkeztek, bár az éves infláció 22,5 százalékról 24,5 százalékra gyorsult, illetve a pénzromlás havi üteme 1,8 százalékról 1,9 százalékra emelkedett, ennek jelentős részét, 1,7 százalékpontot azonban az üzemanyag-ársapka megszüntetése okozta. Ezt leszámítva az éves infláció alig nőtt volna, és havi szinten is csak minimális lett volna az árak drágulása (…) A vártnál kedvezőbb decemberi infláció nyomán az éves infláció is minimálisan alacsonyabb lett a vártnál, 14,5 százalék, míg a nyugdíjas infláció 15,2 százalékot tett ki.” (Regős Gábor)
Mielőtt rátérnék a lényegre, tájékoztatom a kedves olvasót, hogy a Makronóm Intézet „nagy múltra” tekint vissza, mivel idestova már három, azaz 3 éve „elemezget”, meglehetősen furcsa hangszerelésben. A fenti – vicclapba illő – megállapítások hosszú helyreigazítást nem érdemelnek, így aztán csak néhány – meglehetősen szomorú összefüggésre – hívom fel a figyelmet.
1. Az év/év viszonylatban mért infláció nemcsak emelkedik, hanem gyorsul is, így aztán optimizmusra semmi ok. Nem gondolom, hogy az alábbi számsort magyaráznom kell. Egyúttal jelzem: a januári érték még a mostaninál is magasabb lesz!
- 2022. szeptember/2021. szeptember 20,1 %,
- 2022. október/2021. október 21,1 %,
- 2022. november/2021. november 22,5 % és
- 2022. december/2021. december 24,5 %.
2. Nézzük most az élelmiszer-ár alakulást, amely 2022. december/2021. december viszonylatában 44,8 %, ezen belül leginkább a sajt (83,2%), a tojás (82,7%), a kenyér (81,1%), a vaj és vajkrém (79,4%), a tejtermékek (79,2%), az édesipari lisztesáru (71,0%), a száraztészta (70,8%), a margarin (58,0%), a péksütemények (57,2%), a tej (52,1%) és a baromfihús (51,5%) drágult.
Ilyen számok mellett a „kedvezőbb” jelzőt használni egyrészt nagy merészség, másoldalról visszataszító cinizmus. Az élelmiszer-infláció ugyan nem gyorsul, de sajnos folyamatosan emelkedik az utóbbi négy hónapban is, és ennek a tendenciának még nem látjuk a végét. Európai összehasonlításban listavezetők vagyunk, de erre a helyezésre egyáltalán nem lehetünk büszkék.
- 2022. szeptember/2021. szeptember 35,2 %
- 2022. október/2021. október 40,0 %
- 2022. november/2021. november 43,8 % és
- 2022. december/2021. december 44,8 %.
3. Regős „elemző” regél a nyugdíjas inflációról is, amely meghaladja az éves átlagos érteket, hiszen 15,2 %. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő időskorú személy az őszi nyugdíj-kiigazításkor csak 14 % százalék emelést kapott, amiből egyenesen következik, hogy
- 2022-ben „elbuktak” 1,2 százalékot (15,2 – 14,0= 1,2), azaz reálpozíciójuk tovább romlott: Orbánék ismét nem tartották be azt a korábban tett pitiáner ígéretüket, hogy garantálják a nyugdíjak értékállósságát;
- ez az 1,2 százalék a 2023-as nyugdíjakat is befolyásolja, hiszen nem épült be a 2022. évi ellátásba, így nem képezi a 2023. január 1-i emelés bázisát;
- ezek után nem meglepő, hogy az időskorúak – a kormányzati sikerpropaganda ellenére – szorongva tekintenek a jövőbe, hiszen az élelmiszer – és gyógyszerárak, valamint a lakhatás költségei 2023-ban tovább emelkednek, a nyugdíjak elértéktelenedése folytatódik. Vesztesek és védtelenek a nyugdíjasok, úgy, mint eddig.
Önmeghatározásuk szerint a Makronóm Intézet 2020-ban azért jött létre, hogy a patrióta szemléletű kutatóknak és kutatásoknak otthont, megjelenési felületet biztosítson. És azt sem titkolják, hogy „a gazdasági szereplők javaslatait, valamint a modern gazdaságpolitika trendjeit figyelembe véve, szakmai tanulmányainkon keresztül rendszeresen segítjük a kormányzati döntéshozók munkáját, melyek azt a célt szolgálják, hogy a magyar patrióta gazdaságpolitika területén versenyképes, a valós piaci igényeket figyelembe vevő döntések fogalmazódjanak meg.”
Naiv módon abban reménykedem, hogy még a rossz kormányzati döntések sem a „makrómókusok” javaslatain és prognózisain nyugszanak.
Dr. Dávid Ferenc
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!