A püspök nem kételkedik K. Endre „ártatlanságában”.
Balog Zoltán a múlt héten jelentette be, hogy lemond a református zsinat lelkészi elnökségéről, ám továbbra is maradt a reformátusok püspöke. Balog püspök lemondását – Novák Katalin és Varga Judit után – vélhetően nyomás hatására tette meg, miután fény derült szerepére a közelmúltban kipattant kegyelmi botrány ügyében.
A püspök nem kételkedik a ped0fil bűnsegéd „ártatlanságában”
Egy a hvg.hu birtokába került levélben Balog püspök azt írta:
„Kegyelmet kértem egy embernek, akinek elhittem ártatlanságát,
s ebben ma sem kételkedem”.
A kiszivárgott levélben Balog Zoltán feltehetően egyházkerülete lelkipásztorainak címezte volna elsősorban gondolatait a ped0fil bűnöző bűnsegédjének (vélt) „ártatlanságával” kapcsolatban.
Balog Zoltán „hisztériakeltés”-ről magyarázott
A püspök arra tett utalást a levélben, hogy a kegyelmi ügyben betöltött szerepe miatt a református egyházat támadják.
„Valamilyen módon ott vagyok ennek a hisztériakeltésnek az eredőjénél,
még akkor is, ha valójában egy kegyelmi ügyként indult hógolyóból lett lavina”
– írta levelében Balog Zoltán.
A püspök mosdatni kezdte a ped0fil bűnsegédet
„Végzetesnek bizonyuló hibám az volt, hogy nem voltam elég körültekintő. Hiszen, ha valakit ped0fil bűncselekménnyel hoznak összefüggésbe,
akkor a széles nyilvánosság előtt menthetetlen az ügy, még ha nem is ped0filként ítélték el”
– magyarázkodott levelében a ped0filmentegető Balog Zoltán református püspök.
Balog püspök ismét elnök lenne
Mint ismert, Balog Zoltán Novák Katalin (volt) köztársasági elnök egyik tanácsadója volt. Kiderült, ő lobbizott azért, hogy kegyelmet kapjon az elítélt K. Endre, aki arra kényszerítette kiskorú áldozatait, hogy vonják vissza a bicskei gyermekotthon ped0fil igazgatójáról, Vásárhelyi Jánosról szóló vallomásaikat.
Kapcsolódó: Újabb fordulat a kegyelmi botrányban: Szabadlábra helyezhetik a bicskei gyermekotthon ped0fil igazgatóját
Balog úgy gondolja, az egyházat akarják gyengíteni rajta keresztül, ám úgy érzi, az általa elkövetett hiba csupán egy „eszköz”. A lap információi szerint
Balog Zoltán próbál nyomást helyezni a püspökökre, hogy válasszák meg ismét lelkészi elnöknek (!).
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!