Megváltoztatják a nemzetbiztonsági főtanácsadó jogkörét.
Eddig a propagandaminiszter Rogán Antal alatt volt államtitkári feladatkör a nemzetbiztonsági főtanácsadás, most felemelik a pozíciót. Azt viszont még nem tudni, hogy az eddigi főtanácsadó, Kovács József is magasabb pozícióba kerül-e.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az előterjesztője annak a törvényjavaslatnak, amelyben előkerül a „miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója” megnevezés.
Rogán törvényjavaslatában az az újdonság, hogy míg eddig a nemzetbiztonsági főtanácsadó az ő államtitkára volt, a posztot most felemelik a politikai felső vezetők,
vagyis a miniszterelnök, a miniszterek, valamint a miniszterelnök politikai igazgatójának szintjére.
A főtanácsadó feladatait így összegzik: „a polgári nemzetbiztonsági és hírszerzési tevékenység, rendészeti, bűnmegelőzési, bűnügyi, közbiztonsági feladatok, valamint honvédelmi kérdések kapcsán tanácsával, illetve véleményével segíti a miniszterelnök, illetve a Kormány tevékenységét és döntéseinek előkészítését”.
Nem derül ki, miért van új, kibővített jogkörökre szükség
A törvényjavaslat szövege meglehetősen homályos, gyakorlatilag a szokásos propagandaszöveget tartalmazza.
„A veszélyek korát éljük. (…) Az állandósult konfliktusok rávilágítanak arra, hogy Magyarországnak minden lehetséges eszközt, megoldást igénybe kell vennie, amely hozzájárul az ország és a magyar emberek biztonságának megőrzéséhez. Ezért a nemzetbiztonsági szempontok szorosabb koordinációját lehetővé tevő megközelítésre van szükség.
A törvényjavaslat alapján, nemzetközi példák alapulvételével, a feladat összetettségéhez igazodó felhatalmazással rendelkező tisztség jön létre, amely az országot érő kihívások átfogó kezeléséhez szükséges feladatok koordinációját látja el.”
Az elmúlt hetek eseményei is közrejátszhattak
Miután kirobbant a kegyelmi botrány, Varga Judit volt férje, Magyar Péter is kitálalt a kormányzat zűrös ügyeiről. A Fidesz-rendszer működését behatóan ismerő források alapján vettük sorra az ügy lehetséges okait és következményeit.
A NER-t belülről jól ismerők arról számoltak be, hogy minisztériumi felsővezetővel, a kormányülések rendszeres résztvevőjével, a diplomácia, valamint a kormányzati uniós politika korábbi alakítójával is egyeztettek az ügyben.
Jelezték, nem újdonság az, hogy Orbán Viktor után Rogán Antal következik a kormányzati hierarchiában, viszont csak Magyar Péter nyilatkozataiból lehetett konkrét eseteket megismerni arra vonatkozóan, hogy Rogán
direkt politikai célokra használhatja az általa vezetett nemzetbiztonsági szolgálatokat,
és – jegyezték meg – még az ország szűkebb gazdasági, politikai elitjéhez tartozó, hatalomhoz közeli szereplők magánéletébe is beleszól.
(hvg.hu / Nyugati Fény) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!