Mindenkit magához ölelt.
Mint ismert, Novák Katalin köztársasági elnök hétfőn hivatalosan is lemondott. A 2010 óta kinevezett három államfőből ő volt a második, aki kénytelen volt idő előtt távozni. A bukását okozó ped0filbotrány fejleményeiről az elmúlt hetekben mi is beszámoltunk.
Az országgyűlés az első tavaszi ülésnapon nem csak Novák lemondását fogadta el, de pár órán belül az utódját, Sulyok Tamást is megválasztotta.
Kapcsolódó: Bombaként robbant a nagy hír – de ki az a Sulyok Tamás?
A volt köztársasági elnök búcsúzóul egy videót tett közzé a Facebook–oldalán. Bejegyzésében gratulált a megválasztott utódjának, valamint sok sikert kívánt neki.
„Búcsúzom. A mai nappal véget ér köztársasági elnöki szolgálatom. Szeretettel gratulálok Sulyok Tamásnak, és sok erőt kívánok neki a következő évekre!” – írta kísérőszövegnek a videó mellé.
A videót itt lehet megtekinteni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!