Forrnak az indulatok.
A Nyugati Fény beszámolt Gy. Németh Erzsébet múlt heti sajtótájékoztatójáról, amelyen a politikus azt mondta: Áder János testvére, Pölöskei Gáborné is tudott a ped0fil bicskei igazgató bűncselekményeiről, mégsem tett semmit. Áder testvére a Főváros Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályához, amelynek akkori vezetője a korábbi államfő húga volt.
Áder János az Indexnek nyilatkozott kedden a Pölöskeinével kapcsolatban felmerült vádakról. A tavalyelőtt tavasszal leköszönt exelnök elmondta: ő ugyan nem perképes az ügyben, de a húgát arra kapacitálta, hogy perelje be a DK politikusát.
„Gy. Németh Erzsébet mindhárom állítása valótlan, hazug kijelentés, és ezzel nem csak belegázolt a húgom becsületébe, hanem rágalmazta, olyan dolgokkal vádolta, amiket nem követett el”
– hangoztatta Áder.
Testvére végül két pert is indít: az egyik személyiségi jogi polgári témában, a másikat rágalmazásra hivatkozva büntetőperként. Elmondása szerint a húga győzelem esetén a bicskei gyermekotthon áldozataira fogja fordítani a sérelemdíjat.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!