Dobrev Klára köszönetet mondott a magyar gyermekvédelemben dolgozóknak, akik minden erejükkel azon vannak, hogy a gyermekeknek jobb legyen.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a bicskei gyermekotthonban járt.
Mint azt a közösségi oldalán szerdán írta:
„Az elmúlt hetek történései után kötelességemnek éreztem, hogy személyesen gyűjtsek információt a magyar gyermekvédelem helyzetéről, lássam, hogy biztonságban vannak-e a gyerekek, amikor odakint szörnyek járnak.
Ezért mentem el a bicskei gyermekotthonba és más gyermekvédelmi intézményekbe is!”
Dobrev Klára videójában megosztotta, hogy intézményvezetőkkel, pedagógusokkal, szakemberekkel és nagyon sok gyermekkel találkozott.
Rengeteg tisztességes ember dolgozik a magyar gyermekvédelem területén, a nevüket Orbán Viktor és ped0filhálózata sározta be. Ezek a dolgozók minden erejükkel azon vannak, hogy a gyermekeknek jobb legyen, valamint hogy a szörnyeket kivessék maguk közül – fogalmazott a DK EP-képviselője.
Kutyakötelességünk az orbáni ped0filhálózat utolsó tagját is eltávolítani a gyermekvédelmi rendszerből
– hangsúlyozta, hozzátéve:
„Kötelességünk az orbáni ped0filhálózat minden egyes tagját vagy börtönbe juttatni, ha bűncselekményt követett el, vagy pedig a közélet közeléből is eltüntetni”.
(Dobrev Klára/Facebook) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!