Bánki Erik feledékeny volt.
A fideszes képviselőnek 57 millió forint osztalék maradt ki a vagyonnyilatkozatból – szúrta ki a K-Monitor.
A korrupcióellenes szervezet a Mentelmi Bizottsághoz fordult, kérve, hogy az folytasson le vagyonnyilatkozati eljárást a fideszes politikus ellen. Hiszen a nyilvánosan elérhető adatok szerint a Pannon PR 2020 Kft.-ből származó 57 milliós osztalékáról nem nyilatkozott.
Bánki végül 2024. február 23-án személyesen megjelent a bizottság titkárságán, és javította a nyilatkozatát.
Nem Bánki Erik volt az első, aki kifelejtett pár milliót
Portálunk is beszámolt róla, hogy Fazekas Sándor volt fideszes miniszternek másodjára is javítania kellett a vagyonnyilatkozatát. Néhány millióról ugyanis elfelejtett beszámolni.
Sem a céges osztalékból származó, sem a kuratóriumi tagsága után járó bevételeit nem tüntette fel.
A hiányosságot akkor is a K-Monitor vette észre.
A politikusok kötelezően benyújtandó vagyonnyilatkozatainak elvileg komoly szerepe lenne abban, hogy lássuk, mennyivel gyarapodott egy-egy honatya vagyona.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!