Vásárhelyi János nem felel meg a törvényi előfeltételeknek.
Döntött a Fővárosi Törvényszék, nem kerül feltételes szabadságra Vásárhelyi János. A férfi a bicskei gyermekotthon igazgatójaként tevékenykedett, néhány kitüntetést is bezsebelt az évek alatt, majd ped0fília miatt elítélték.
V. János lehetséges szabadlábra helyezéséről már tárgyaltak 2023-ban, ugyanakkor a büntetés-végrehajtási bíró nem támogatta a ped0fil bűncselekmények miatt elítélt igazgató korai szabadulását.
A 444.hu csütörtöki beszámolója szerint ez most sem történt másképp. Az indoklás szerint az elítélt a törvényi előfeltételeknek nem felel meg,
„a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében továbbra sem bocsátható feltételes szabadságra”.
Helyettese már szabadlábon van
Egy hete írtunk arról, hogy összeül az illetékes törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja, hogy meghallgassa V. Jánost. Helyettese, K. Endre tudott a botrányos viselkedéséről; arról, hogy a férfi molesztálja a rá bízott gyermekeket.
K. Endre tavaly kegyelmet kapott Novák Katalintól, a döntés pedig egy olyan lavinát indított el, amelynek nyomán már egy sor politikus lemondásra kényszerült.
(Kiemelt képünk illusztráció)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!