Egyre kínosabb a történet.
A Magyar Állami Operaház büféje azután került be a hírekbe, hogy kiderült: főigazgatói utasításra ezentúl két részletben játsszák a Carmina Burana című előadást. Mindezt azért,
hogy a szünetben növeljék a büfé bevételét,
emiatt aztán otthagyta a produkciót Bogányi Tibor karmester.
A büféről a botrány után egyéb is kiderült. Ókovács Szilveszter jogellenesen tette ki az azt üzemeltető Zsidai Csoportot. Zsidaiék a telex.hu-hoz eljuttatott levelükben azt írták, hogy 2015-ben, 2030-ig szóló határozott idejű szerződéssel nyerték el az Operaház teljes gasztronómiájának működését, közbeszerzésen.
Az Operaház büféjének nincs működési engedélye Zsidaiék szerint
2023-ban, a felújítás után az Operaház szerződést szegve későn és nem megfelelő minőségben adta vissza Zsidaiéknak a büféket/bárokat, valamint az Opera Cafét is, majd 2023. októberben felmondta a szerződést a céggel, az Opera Gasztronómia Kft.-vel.
Ezen kívül:
- önhatalommal kizárták Zsidaiékat az Operaház területéről,
- bírósági döntés nélkül átvették a kizárólagosan Zsiaiékat megillető területeket,
- ingóságaikat ott tartották,
- beruházásaikkal nem számoltak el.
Az Opera Gasztronómia Kft. végül úgy döntött, hogy perel, mivel szerintük az Operaháznak 100 millió forint nagyságrendű tartozása van feléjük a nem megfelelő és késői átadás miatt. Zsidaiék azt is állítják, hogy
az Opera Gasztronómia Kft.-nek érvényes működési engedélye van, az Operaháznak viszont nincs tudomásuk szerint.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!