Varga Mihály pénzügyminiszter ismertette a költségvetési hiánycélt erre az évre.
Mint írtuk, hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által szervezett „Gazdasági Évnyitó 2024” című fórumon Orbán Viktor mellett többek között Varga Mihály is beszédet mond.
A pénzügyminiszter a rendezvényen úgy fogalmazott, hogy a 2023-as GDP-vel nehéz büszkélkedni, de szerinte „a nehezén túl vagyunk”.
Mint mondta, a költségvetési hiánycél idén 4,5 százalék, jövőre 3,7 százalék, 2026-ban pedig 2,9 százalék lesz. Ezzel a tárcavezető hivatalosan elismerte, hogy
az idei, eredeti, 2,9 százalékos hiánycélt nem tudja teljesíteni a kormány
– mutatott rá a Portfolio.
Miről beszélt Varga Mihály?
A pénzügyminiszter a fórumon többek között a magyar állam finanszírozásáról is szót ejtett. Megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban csökkentek a magyar államkötvények hozamai.
Emellett beszélt az eNyugta 2025-ös bevezetéséről, az eMAP-ról, valamint az eÁfa-rendszerről is. Az eMAP nyomán a vállalkozások mentesülhetnek a foglalkoztatással összefüggő bevallások terhétől. Az eÁfa Varga elmondása szerint 20 százalékkal kevesebb adminisztrációs költséget jelent a cégeknek.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!