Az Orbán-kormány vendégmunkásokat venne fel a hazai kórházakba. Béremelés? Ugyan.
Beismerte az Orbán-kormány, hogy alulfizetett vendégmunkásokat akarnak felvenni a kórházakba a magyar ápolók helyére, akik nem tudnak megélni a fizetésükből, ezért tömegesen hagyják ott az állásaikat – mutatott rá Varga Ferenc lapunkhoz is eljuttatott hétfői közleményében.
Ráadásul a Népszava cikke szerint a szinte éhbérért dolgoztatott magyar ápolók több tízezer forinttal kevesebb fizetést kaptak, mint amire számítottak – fűzte hozzá a bér- és munkaügyi árnyékminiszter.
Mint hangsúlyozta, a Dobrev Klára vezette árnyékkormány szerint alulfizetett vendégmunka helyett jól fizetett magyar munkaerőre van szükség. Ezért a kormányváltás után
50 százalékos béremelést hajtanának végre
az egészségügyi szakdolgozók, köztük az ápolók és a nem egészségügyi végzettségű dolgozók körében – áll Varga Ferenc közleményében.
2024-ben az egészségügyben éppen az történik, mint ami az egész országban: az Orbán-kormány miatt a magyarok Európa legalacsonyabb béreiért gürcölnek, miközben tömegével engedik Magyarországra az EU-n kívüli vendégmunkásokat – mutatott rá a bér- és munkaügyi árnyékminiszter.
„Mi, DK-sok véget akarunk vetni ennek!
Ki akarjuk söpörni az orbáni ped0filhálózatot, és vissza akarjuk venni a hazánkat Orbán milliárdosainak zsebeiből!
Erről szól a szociáldemokrata fordulat, amelyre Dobrev Klára vezetésével készülünk”
– emelte ki Varga Ferenc friss közleményében.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!