A humorát szerencsére nem vesztette el.
Karsai Dániel alkotmányjogász szívszorító, háromperces videóüzenetet tett fel kedden a Youtube-ra, aminek a címe: A méltóságom jelenlegi állapota 3 percben.
A videóban egy alapítványtól kapott, fejpántra erősített speciális pálcával nyomkodja a tabletjét. Mint mondja, így lassan, de ő is tud újra írásban poénkodni, amit elképesztően jó érzésként él meg.
Karsai Dániel nem vehet részt a vitaesten
Mindenkitől elnézést kért, hogy egészségi állapota miatt nem tud részt venni egykori kollégiuma, a Bibó István Szakkollégium ma esti vitáján az életvégi döntésekről. Majd arról beszélt, hogy már két hónapja nem tud modern technikát használni.
„Mobilt, tabletet, a legbensőségesebb üzeneteimet is valaki más nézi meg nekem és válaszol helyettem.
A magánszférám a szó szoros értelmében eltűnt”
– tette hozzá.
Ahogy arról beszámoltunk,Dr. Karsai Dániel ügyvéd, alkotmányjogász szeptemberben Facebookon tette közzé utolsó kívánságát. Az ALS-betegségben szenvedő 46 éves férfi
méltósággal szeretne meghalni.
Az ügyvéd ezért azt kérte, engedélyezzék számára az eutanáziát, azaz a kegyes halált.
Az ALS egy olyan betegség, amelyben az izmokat mozgató idegsejtek – majd közvetlenül az izmok is – elsorvadnak. Ez idővel teljes lebénuláshoz vezet. A betegség az agyat nem érinti, így a beteg végig tudatában van a fizikai leépülésének, a halálát a légzése leállása okozza.
Mint ismert, ebben a betegségben szenvedett Stephen Hawking elméleti fizikus is.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!