Magyar Péter beleszállt Polt Péterbe.
Magyar Péter csütörtökön új bejegyzéssel jelentkezett. A NER-rel szembeforduló üzletember nem kevesebbet követelt: a legfőbb ügyészt, Polt Pétert szólította fel távozásra. Mindezt azok után, hogy beidézték egy ügyben, majd az ügyész személyesen is megjelent a lakásán. Amikor nem találták otthon, telefonon is felhívták.
Rendre beszámolunk Magyar Péter aktuális írásairól. A kormányzati körökből kiugrott üzletember Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje. A politikus lemondása óta úgy döntött, nem marad csendben. A jogász arról nyilatkozott: nem hajlandó eltűrni, hogy a valódi felelősök nők szoknyái mögé bújjanak.
Magyar Péter bejegyzését változtatás nélkül közöljük az alábbiakban:
„Polt Péter legfőbb ügyész haladéktalanul távozzon hivatalából!
Tegnap felhívott a Központi Nyomozó Ügyészség egyik ügyésze és jelezte, hogy meg kívánnak hallgatni (egyelőre tanúként) egy korrupciós bűncselekmény kapcsán, feljelentés elmulasztása miatt.
Elmondta, hogy múlt hét végén adták postára az idézést a mai napra és mivel úgy látják, hogy még nem vettem át a postai küldeményüket (3 nap után…). Ezért tegnap már személyesen küldtek ki egy ügyészt, hogy kézbesítse számomra az idézést, de sajnos nem találtak otthon.
Mikor
rákérdeztem, hogy mire ez a nagy sietség
és jellemző-e, hogy egy nyomozás során olyan időpontra küldenek ki idézést, hogy szinte esély se legyen a normál kézbesítési szabályok szerint átvenni azt.
Valamint hogy más ügyben is szoktak-e az idézés postára adását követően három munkanappal ügyészt küldeni a tanúként idézni kívánt állampolgár házához, nem kaptam megnyugtató választ.
Innen is üzenem Polt Péter legfőbb ügyésznek (volt Fidesz tagnak), hogy legalább a látszatra ügyeljen.
Továbbá felszólítom, hogy azonnali hatállyal távozzon hivatalából, de mielőtt ezt megtenné, mentse fel azon ügyészeket, akik a Völner–Schadl (és mások?) ügyében a nyomozást vezették.”
(Magyar Péter / Facebook) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!