Szijjártóék hallgatnak.
Tűzoltók jelentek meg a Samsung gödi akkumulátorgyárának területén csütörtökön, és egy teljes épületet kiürítettek. Az üggyel kapcsolatban nagy titkolózás folyik, egyelőre semmit sem lehet tudni arról, pontosan mi történhetett.
A magyarokat semmiről nem tájékoztatták
Mint megírtuk, a hazai nyilvánosság csak a koreai sajtón keresztül szerezhetett arról tudomást, hogy a Samsung már egy harmadik veszélyes gyárat is készül felhúzni Gödön, az általuk használt ipartelepen. A második gyár építése már folyik, amelyet idén szeptemberben adhatnak át. A harmadik 2026-ra készülne el, de már a munkásokat is toborozzák a Fülöp-szigetekről.
Mi történt a gyár körül?
Ugyan a Szijjártó Péter által irányított Külgazdasági és Külügyminisztérium határozottan cáfolta az erre vonatkozó sajtóhíreket, az RTL Híradó beszámolója szerint azonban az LMP elnökségi tagja kivonult a helyszínre, ahol videót is forgatott a bővítésről.
A gyár területén ekkor egészen furcsa dolgok történtek, mivel tűzoltók lepték el a területet, akik
a gyár dolgozóit kizavarták az udvarra.
Emellett a veszélyes hulladékot tároló dobozokat poroltókkal takarták le, a felvételeken az is látható, hogy a gyár biztonsági embereinek nagyon nem tetszett, hogy felvételeket készítenek, azonban közterületen voltak, így nem tehettek semmit, hogy megakadályozzák a forgatást. A biztonsági szolgálat emberei ezért
keresztbe álltak egy busszal, hogy ne lehessen belátni a területre.
Mindeközben egy mentőautó is érkezett a helyszínre.
Az ügyben senki nem adott tájékoztatást
A környezetvédelmi előírások betartását ellenőrző megyei kormányhivatal közölte: az esettel kapcsolatban nem rendelkeznek információval, a hatósághoz bejelentés nem érkezett. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint
nem az ő egységeik voltak a helyszínen.
Az LMP a történtek miatt írásbeli kérdést nyújtott be Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy megtudják, mi törtét pontosan. Pintérnek harminc napja van arra, hogy válaszoljon. A csatorna kérdéseire a Samsung nem válaszolt, és az LMP sem kapott tájékoztatást az ügyben.
Videó:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!