Ezt mindenkinek látnia kell!
Kálmán Olga szombaton egy videóban foglalta össze, hogyan működik az „orbáni ped0filhálózat”.
A DK-s politikus V. János és K. Endre kapcsán arról beszélt: a bicskei gyermekotthonban történt bántalmazásokról két nevelő már 2011-ben jelentést tett Tarlós István hivatalának. A dokumentumok azon a főosztályon landoltak, amit Pölöskei Gáborné, azaz Áder János húga vezetett.
Ők mégsem függesztették fel a ped0fil igazgatót.
Kálmán Olga azt is hangsúlyozta, hogy Áder János évekkel később még ki is tüntette Vásárhelyi Jánost Magyar Bronz Érdemkereszttel. A kitüntetés előterjesztője pedig Orbán Viktor volt.
Kónya Endre a miniszterelnök öccsével, ifj. Orbán Győzővel állt baráti kapcsolatban. De még
a bíróságon is az Orbán család céges ügyvédje védte Kónyát.
A bicskei gyermekotthonban történt borzalmakról pedig csak azért tudunk, mert miután Vásárhelyi egyik áldozata öngyilkos lett, az RTL oknyomozó riportban tárta fel a ped0fil bűncselekményeket.
De az „orbáni ped0filhálózat” ezután sem engedte el a kezüket. Kónya ugyanis jó viszonyban volt a református egyház különböző vezetőivel, köztük Balog Zoltánnal is.
Kálmán Olga szerint csak egy módon szabadíthatta ki Balog K. Endrét a börtönből,
ha ehhez Orbán Viktor áldását kérte.
A teljes videót itt lehet megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!