Lázár János tárcája még februárban közölte, hogy elkezdődtek a beruházás előkészületei.
Mint írtuk, a kormányzat nyilvánosságra hozta annak a nemzetközi megállapodásnak a tervezetét, amely alapján az Egyesült Arab Emírségekből érkező befektető felépítheti a Rákosrendezőre tervezett mini-Dubajt.
Orbán Viktorék szinte felmondhatatlan gazdasági együttműködést kötöttek a beruházóval. A kivitelezésért felelős vállalat a hírek szerint a Burdzs Kalifát is részben megálmodó, annak építését lebonyolító Mohamed Alabbar.
Lázár János bejelentést tett
Február közepén számoltunk be arról, megkezdődött a rákosrendezői terület előkészítése. Jogi értesítést kaptak a bérlők és a jogcím nélküli területhasználók. Erről maga a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium számolt be alig egy hónapja.
Mennie kell a Máté családnak is, akik 30 éve költöztek a zuglói Tatai út környékére. Évekig gyűjtöttek, saját pénzükből kezdték felújítani az ingatlant, amelyet most hátra kell hagyniuk az Orbán-kormány beruházása miatt – tudta meg az RTL Híradója.
A telep 24 szolgálati lakásának többségében a MÁV jelenlegi és volt dolgozói élnek.
A felmondólevél szerint a Máté családnak 30 napja van kiköltözni, különben polgári peres eljárás indul ellenük, ráadásul a procedúra költségeit is nekik kellene fizetni.
Másoknak ezek csak kövek, falak, nekünk az otthonunk – fogalmazott a családfő.
A híradó megkereste a MÁV-ot, arról érdeklődtek, hogy a vasúttársaság méltányosnak tartja-e a 30 napos kiköltözési határidőt.
Mint közölték, a lehetőségeikhez mérten próbálnak segíteni a bérlőknek bérlemény-csereajánlatok felajánlásával.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!