Változott a helyzet.
Tuzson Bence igazságügyi miniszter bejelentette, hogy ingyenessé válik a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak, majd fél nappal később a miniszter saját magát helyreigazítva azt közölte: mégsem lesz ingyenes a jogosítvány senkinek.
A miniszter legújabb Facebook-bejegyzésében azt írta: „pilot jelleggel” indítják el a gyakorlati oktatás megszervezését. Hozzátette, az a céljuk, hogy a jövőben ezt teljes körűvé tegyék.
„‼️2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak.
Ebbe beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is.‼️
– jelentette be korábban Tuzson Bence.
A munka folytatódik, hamarosan újabb eredményekről fogok beszámolni. A pontos részletekről hamarosan”
– tette hozzá.
„2024 szeptember elsejével a középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ és az egészségügyi oktatás.
Jó hír, hogy az állam már idén pilot jelleggel elindítja a gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését is.
A cél az, hogy a jövőben ezt teljes körűvé tegyük”
– írta fél nappal később közösségi oldalán a miniszter.
Az ingyenes jogosítvány ötlete már többször is felmerült korábban: még tavaly augusztusban nyújtották be azt a tervezetet, amelynek egyik része a teljesen ingyenes jogosítvány megszerzéséről szólt (volna). A kormányzat ekkor azt közölte: a B kategóriás jogosítvány költségét megtérítenék a középiskolásoknak és az állami szakképző intézményekben tanulóknak.
(Tuzson Bence/Facebook) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!