Nem olcsó mulatság ez nekünk.
Mint ismert, a kegyelmi botrány miatt lemondott Novák Katalinnak el kell hagynia Béla király úti rezidenciáját, ugyanakkor élethosszig tartó, többmilliós fizetés, lakás, titkárság, egészségügyi ellátás és autó illeti meg. A ped0filbotrányba belebukott volt köztársasági elnök (egyelőre) rezidenciát és titkárságot még nem igényelt, ám jövő februárig
a Terrorelhárítási Központ (TEK) fogja óvni testi épségét.
A TEK megerősítette az információkat
Nováknak mindehhez külön autó is jár sofőrrel. Az erre vonatkozó információkat a Terrorelhárítási Központ erősítette meg a Telexnek.
„A volt köztársasági elnök a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló kormányrendelet alapján utóbiztosításra jogosult
a tisztség megszűnését követő egy évben, azaz 2025. február 26-ig”
– közölte a TEK.
„Az utóbiztosítás (…) a volt köztársasági elnök életének, testi épségének megóvására, továbbá munkahelye, lakása vagy egyéb tartózkodási helye őrszemélyzettel, illetve technikai eszközzel biztosított védelmére terjed ki”
– tették hozzá.
Közlésük szerint a kormányrendelet alapján jövő februárig Novák Katalint hivatalos és magáncélú programjaira is hivatásos állományú sofőr szállítja mégpedig felső középkategóriájú autóval.
„A védelembe bevont erők, eszközök vonatkozásában a közvélemény részére bővebb felvilágosítás
érthető okokból nem lehetséges”
– közölte a lap kérdésére a TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztálya.
Pintér Sándor fog intézkedni
Mint írták, az autókat a kormányrendelet alapján a rendészetért felelős miniszter, azaz Pintér Sándor az országos rendőrfőkapitány útján biztosítja, a költségeket a Készenléti Rendőrség állja. A TEK válaszából az is kiderült: Novák az egyéves utóbiztosítás után is igényelhet autót hivatásos sofőrrel, azt azonban már csak a rendőrség tudja biztosítani számára.
Az is kiderült, hogy Novák lakásába biztonságtechnikai eszközök tömkelegét szerelték fel az utóbiztosítás idejére.
Lesz mit a tejbe aprítani a ped0filbotrány után is
Mint ismert, Novák Katalin élete végéig pont annyit fog keresni, mint a mindenkori hivatalban lévő államfők: „tiszteletdíja” a házelnök fizetésének 1,1-szerese, amely márciustól bruttó
5,2 millió forintot jelent havonta.
Mivel Orbán Viktorék senkit sem hagynak az út szélén, így Novák Katalinnak sem kell aggódnia az Európa-rekorder infláció miatt, hiszen minden évben automatikusan megemelik a fizetését a bruttó átlagkereset növekedésével megegyező mértékben.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!