A gimnáziumokat is bekebelezi az Orbán-rezsim.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a szeptemberi tanévkezdés előtt honlapján arról számolt be, hogy „a több évtizedes múltra visszatekintő iskoláknál a feladatellátás hatékonysága érdekében került sor a fenntartóváltásra”.
Fokozzák a központosítást
Így pedig nemcsak az állami általános iskolák és gimnáziumok fenntartásának átvételéért jelentkeztek be egyetemi-alapítványi és egyházi fenntartók, hanem szakképzési intézményekért is.
A fenntartóváltás több esetben már meg is valósult
– hívta fel a figyelmet a Népszava.
Mint írták, az idei tanévben a kaposvári Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium az alapítványi működésű Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemhez került át a Déli Agrárképzési Centrumtól. A győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium fenntartását pedig az ugyancsak alapítványi Széchenyi István Egyetem vette át a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrumtól.
Már az egyházak is igényt tartanak az iskolákra
A Sellyei Mezőgazdasági Technikumot, Szakképző Iskolát és Kollégiumot a
Baranyai Református Egyházmegye vette át fenntartóként.
Ez arra utal, hogy
már nemcsak az alapítványi egyetemek, de az egyházak is bejelentkeztek a szakiskolákért.
Ahol sikeres volt az ellenállás
Mint megírtuk, a közelmúltban hasonló lépésre készült a Gábor Dénes Egyetem is a XII. kerületi Tamási Áron Általános iskola és Gimnázium esetében. Azonban a szülői tiltakozás, valamint az önkormányzati ellenállás miatt végül meghátrált az intézmény.
Az elmúlt év során mintegy 60 fenntartóváltásra vonatkozó kérelem érkezett a Pintér Sándor vezette Belügyminisztériumhoz.
Ez arra enged következtetni, hogy a felsőoktatásban korábban levezényelt „modellváltást” most a középfokú oktatási intézményekben is végre akarja hajtani Orbán Viktor kormánya.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!