A Rákosi-éra köszön vissza.
A kormányközeli körökhöz került Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói is megtekinthették premier előtt Rákay Philip Petőfi-filmjét. Az SZFE hallgatói szerdán nézték meg az Uránia moziban a Most vagy soha! című „remekművet„, amelyről március 15-én este számoltak be Facebookon.
„Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Most vagy soha című film premier előtti vetítését láthattak az SZFE hallgatói március 13-án”
– írták bejegyzésükben, amelyben „véletlenül kifelejtették” a film címéből a felkiáltójelet, de mást is elrejtettek rövid posztjukban.
A hvg.hu az üggyel kapcsolatban felhívta rá a figyelmet, a poszt különlegessége abban rejlik, hogy az oldal adminisztrátora három hozzászólás után
letiltotta a további kommenteket, valamint elrejtette az összes eddigi hozzászólást.
Mint megírtuk, idén márciusra végre elkészült minden idők legdrágább magyar filmje. Ugyan a bemutatót az eredeti tervek szerint 2023-ra tervezték, így – a Petőfi 200-emlékévről jócskán lekésve – már a mozikba került a Most vagy soha című alkotás, amelyet Rákay Philipék
6,1 milliárd forintos állami támogatásból valósíthattak meg.
„Nekünk hazafias kötelességünk volt végre filmet készítenünk Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról, és hadd mondjam azt, hogy
hazafias kötelesség elmenni a moziba és megnézni”
– szólított fel a díszbemutató után Rákay.
A kormánypárti producer filmjét
egy IX. kerületi iskolában kötelező volt megnézni,
aki pedig mégsem akart volna elmenni a vetítésre, az számolhatott az igazolatlan hiányzás következményeivel (!).
Rákay azt mondta, a filmet ért negatív kritikák „valójában neki szólnak”, az alkotás nézői fogadtatása ugyanis „minden várakozást felülmúlt”, szerinte a film után tapsban törnek ki az emberek, „fölállnak és könnyes szemmel ünnepelnek”. Kár, hogy a legnagyobb nemzetközi filmes adatbázis kezelőit erről nem tájékoztatták, ugyanis az IMDb honlapján Rákayék alkotása 1,2 pontot tudod „produkálni”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!