A NER-nek ez is kell?
Civilek tiltakoztak a balatoni Club Aliga elzárt területein, mert úgy érzik, a beruházó fokozatosan kiszorítja a helyieket és a strandolni vágyókat. A Fürdőegyesületnél azt mondják: egy tavaly őszi kormányrendelet-módosítás óta még kevesebb lehetőségük van a luxusberuházások megakadályozására, de nem adják fel.
A terület tulajdonosa jelenleg egy NER-közeli építési vállalkozó. A polgármester úgy reagált: garanciát kapott arra, hogy a strand nem szűnik meg – derült ki az RTL Híradójából.
Balatonvilágoson felparcellázták a tó melletti sétányt, ezeken vízparti telkek lesznek. Panorámás hotelek is épülnének a területen, amely a rendszerváltásig a szocialista elit zárt pihenőhelye volt. Az 1990-es évektől többé-kevésbé szabad volt ide a bejárás, lehetett strandolni, napozni. A helyiek most attól tartanak, hogy a korábbi ígéretekkel szemben
a partot csak az új tulajdonosok használhatják majd.
A helyiek egy térképet is készítettek, amelyen bejelölték, hogy mely területeket vehetik el a közemberek elől. Ezek szerint csak egy keskeny parti sáv és néhány út maradhat, amire bárki bemehet.
Kormánykörök szerezték meg a területet
A Club Aliga területe korábban Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségéhez tartozó céghez került. Majd előbb Jellinek Dánielhez, tavaly pedig a NER-közeli, építőipari beruházásokkal foglalkozó Balázs Attilához.
Innentől nem lehet a véletlennek tulajdonítani, hogy az Orbán-kormány a területet 2022-ben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette, így speciális szabályok vonatkoznak rá.
A helyiek már 2022-ben riadót fújtak: természetrombolással járna a korábban Club Aliga, jelenleg pedig Aligaliget néven futó projekt – állították az építési terveket régóta kritizáló civilek.
A beruházó ugyanis
180 méter hosszú szállodát húzna fel a mesés panorámájú partfal tetejére, aljára pedig villaépületeket építene.
A civilek folyamatosan tiltakoztak és pereket indítottak. Mint megírtuk, tavaly márciusban megsemmisítette a Pécsi Törvényszék a Club Aligába tervezett kikötőépület építési engedélyét, és új eljárásra kötelezte az engedélyt kiadó somogyi kormányhivatalt
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!