Jogerős a döntés Kárász István ellen.
A Baranya (vár)megyei Versenden forrnak az indulatok: hat év után sikerült meneszteni a polgármestert, aki több tízmillió forinttal károsította meg a települést.
Kárász István ráadásul nem először nyúlt a kasszába, és nem is először ítélték el.
Kárász 2010 óta polgármester Versenden, ez idő alatt a bíróság kétszer is elmarasztalta. 2017-ben üzletszerűen elkövetett költségvetési csalásért és sikkasztásért pénzbüntetést kapott, majd 2023 áprilisában költségvetési csalásért egy év felfüggesztett szabadságvesztést mértek rá.
Az utóbbi döntést követően a Pécsi Törvényszék kimondta: a polgármester méltatlan a hivatalára. Kárász háromszor is fellebbezett a döntés ellen, így csak február 20-án lett jogerős a törvényszék végzése.
Milliókat utalt magának
A volt polgármester ráadásul harmadszor is bíróság elé állhat, ezúttal üzletszerűen elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalással vádolják. A korábbi ügyekben 1,2 milliót majd 4,5 milliót utalt jogtalanul a saját számlájára.
A legfrissebb vád szerint 74 millió forinttal tette ugyanezt.
Mindeközben Versend csődközeli helyzetbe sodródott. A mindössze 900 lelket számláló falu közben a nepszava.hu információi szerint csaknem 100 milliós törleszthetetlen adósságot halmozott fel.
Emiatt időnként nem jutott ebéd a helyi iskola és óvoda 130 gyermekének, és évek óta nem osztottak szociális alapon járó tűzifát a rászorulóknak. A következő hetekben dől el, szükség lesz-e adósságrendezési eljárásra az önkormányzatnál.
Kormánypárti kapcsolatok
A portál által megkérdezett versendiek közül sokan úgy vélik, hogy Kárászt rég el kellett volna mozdítani posztjáról. Ám a polgármester rendkívül jó kapcsolatot ápolt a térség befolyásos kormánypárti politikusaival, akik megvédték őt,
mert hálásak voltak neki azért, hogy a falu választóinak túlnyomó többsége – legutóbb 82,4 százaléka – a Fideszre szavazott.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!