A bizottság szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal függetlenségét nem biztosítja eléggé a vonatkozó törvény.
Górcső alá vette az Európa Tanács Velencei Bizottsága a hazai szuverenitásvédelmi törvényt.
Mint ismert, Orbán Viktorék ősszel rukkoltak elő a „szuverenitásvédelmi javaslatukkal„, amelyet november végén be is nyújtottak a parlamentnek.
Ekkor kiderült, hogy egy új államigazgatási szerv létrehozását is fontolgatják, amelyet Szuverenitásvédelmi Hivatalnak kereszteltek. Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa ugyanakkor már novemberben jelezte, hogy a magyar törvényjavaslat jelentős kockázatot jelent az emberi jogokra nézve.
Tiltakoztak a civilek
A „szuverenitásvédelmi” törvény idehaza is nagy port kavart, 105 civil szervezet közös közleményben tiltakozott Orbánék terve ellen. Mint akkor hangsúlyozták, az új törvény a hatalom érdekeit védi, miközben
megbélyegzi és megfélemlíti a közügyekben aktív állampolgárokat.
Időközben egyre több és több aggály merült fel a törvénnyel összefüggésben, például az, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállításával 33 év után újból megteremtette annak lehetőségét, hogy
a titkosszolgálatok ismét legálisan megfigyelhetik az egész társadalmat.
Ki a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője?
A hivatal vezetője Lánczi Tamás lett, az állami televízió egyik műsorvezetője.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal első feladata az lesz, hogy őrködjön az önkormányzati, illetve európai parlamenti választás felett, történik-e valamilyen befolyásolási kísérlet – fogalmazott egy korábbi interjújában.
Lánczi Tamás arra a kérdésre, hogy miként fogják garantálni az elfogultságmentes működést, cinikusan csak ennyit felelt:
„Bízzanak bennem!”
A Szuverenitásvédelmi Hivatal végül február 1-jén megkezdte működését.
Mit mond a Velencei Bizottság?
A bizottság szerint a politikai pártok és a választási kampányok külföldi finanszírozása vonatkozó korlátozások összhangban lennének a nemzetközi gyakorlattal, ha a törvény rendelkezései nem mutatnának túl a választási kampányokon.
A korlátozások ugyanis kiterjednek a tágabb értelemben vett politikai tevékenységekre, a társadalmi változásokért folytatott kampányokra, ennek azonban nem látja szükségét a bizottság (a magyar hatóság sem indokolta az intézkedést) – részletezte a hvg.hu.
A Velencei Bizottság végül arra a megállapításra jutott, hogy
a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozása felesleges.
Hozzátették, hogy a törvény egyébként sem nyújt elegendő garanciát a szerv függetlenségére.
Ajánlásaik szerint
- a törvényt hatályon kívül kellene helyezni a Szuverenitásvédelmi Hivatalra vonatkozó szakaszokban.
- Továbbá árnyaltabban kellene fogalmazni a „külföldi támogatás” kapcsán, tekintettel többek között a különböző finanszírozási forrásokra, a politikai pártok nemzetközi szintű együttműködésére.
- Emellett pontosabban kell meghatározni a tiltott tevékenységeket.
- Valamint a Büntető törvénykönyv új 350/A. §-a címének módosítására is szükség lenne, hogy világosabban fogalmazzon a rendelkezés tartalmát illetően.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!