Az új ügyeleti rendszerrel kapcsolatban a Magyar Orvosi Kamara már korábban is jelezte aggályait.
Pest vármegyében immár mindössze három gyermekorvosi ügyelet működik, egyik a váci kórházban. Ide vitték be múlt pénteken reggel azt a kétéves fulladó kisfiút, akivel az ott lévő doktornő nem tudott semmit sem csinálni asszisztens hiányában – részletezte a minap az RTL Híradó.
Az édesapa elmondása szerint az orvos azért nem kezdte el a rendelést, mert egyedül nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe.
„Végül a doktornő megvizsgálta a gyerekünket, de onnan továbblépni nem tudott, vényköteles gyógyszert nem tudott felírni, a rendszerbe se lépett be, papír alapon rögzítette, hogy mi volt”
– részletezte.
A doktornő ezután telefonált a kórház gyermekosztályára, ahol soron kívül ellátták a kisfiút. Az édesapa rámutatott, hogy
az ügyeleti rendszert megkerülve sikerült ellátást kapniuk
– a mentőszolgálattól 45 percen keresztül próbáltak telefonon segítséget kérni, ám hiába.
Az Országos Mentőszolgálat a híradó megkeresésére azt közölte, hogy az aznap dolgozó nővér
„elnézte a beosztását, késett, így 9 órára ért be”.
Megjegyezték, hogy az ügyeletes orvos önállóan is képes belépni a rendszerbe, nem szükséges hozzá az asszisztens segítsége.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) már korábban is jelezte javaslatait a Belügyminisztériumnak az új ügyeleti rendszerrel kapcsolatban. Ezeket március elején frissítették és újra elküldték Pintér Sándor tárcájának a Népszava értesülései szerint.
A MOK a minap közölte, hogy korábban ígéretet kaptak az Országos Mentőszolgálattól is, miszerint utóbbi válaszol majd a javaslatokra. A válasz azonban még nem érkezett meg.
Áprilisban kezdődött az átalakítás
Mint ismert, a kormány döntése alapján tavaly áprilistól folyamatosan alakulnak át a háziorvosi ügyeletek, a módosítások azonban országszerte komoly felfordulást okoztak.
A Belügyminisztérium eredeti terve az volt, hogy 2024 elejére Budapest kivételével az egész országban egységes sürgősségi ellátórendszer jön létre. Ehhez képest Fejérben csak idén februárban élesedett az új rendszer, nemrég pedig a januári Pest vármegyei átalakításokról számoltunk be – amelyek mellesleg megnehezítik a szülők dolgát, amennyiben a gyermekük ellátásra szorul.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!