Az EU a napokban komoly változtatásokat lengetett be a közösséghez való csatlakozás témakörében, ám Orbán Viktor ennek nem biztos, hogy fog örülni.
Mint írtuk, Brüsszelbe repült Orbán Viktor, ahol csütörtökön részt vesz az Európai Nukleáris Szövetség csúcstalálkozóján.
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke közölte, az atomcsúcs után a kormányfő részt vesz az Európai Tanács kétnapos ülésén is, amelynek legfontosabb témái ezúttal
- az ukrajnai háború,
- a biztonság és védelem,
- a közel-keleti válság,
- az EU bővítése,
- a (im)migráció
- és az európai mezőgazdaság helyzete lesznek.
Charles Michel levelet küldött az Európai Tanács tagjainak
Az elnök a meghívójában hangsúlyozta, hogy prioritást élvez a katonai segély gyors eljuttatása Ukrajnába. Mint írta, az Európai Tanács ülése lehetőséget fog kínálni arra, hogy
a tagok megerősítsék és felgyorsítsák az Ukrajnáért tett erőfeszítéseket.
Megjegyezte, hogy Európa hosszú ideje nem ruházott be eleget a biztonságba és a védelembe, most azonban
ideje konkrét lépéseket tenniük.
Arról is szót ejtett, hogy a közösségnek foglalkoznia kell a közel-keleti helyzettel.
„Végső soron az Európai Unió továbbra is elkötelezett a mellett, hogy igazságos és átfogó megoldás jöjjön létre az izraeliek és a palesztinok között, amelynek keretében Izrael Állam és egy demokratikus, szuverén és életképes palesztin állam békében, biztonságban és kölcsönös elismerésben él egymás mellett”
– fogalmazott.
Hozzátette, hogy a pénteki euróövezeti csúcstalálkozón részt vesz majd az Európai Központi Bank elnöke és az eurócsoport elnöke is. Velük a közösség gazdasági és pénzügyi helyzetét tekintik át.
Nagy változtatásokra készül az EU
Mint írtuk, átírná az Európai Bizottság az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatát.
Az információk szerint a változtatások nyomán a jelenleg csatlakozási tárgyalásokat folytató országok bizonyos tagságból fakadó előnyöket már a teljes jogú taggá válásuk előtt élvezhetnének.
Felmerült, hogy egy harmincnál több tagországgal működő közösségben
a vétó csak nehezítené a döntéshozatalt.
Így annak helyét a minősített többség venné át, biztosítékokat nyújtva a nemzeti stratégiák érdekének védelméért.
Věra Jourová a minap úgy fogalmazott,
egyenlőtlen, hogy 3 és fél millió fideszes szavazó blokkolja a 460 millió ember életét érintő döntéseket
akár biztonsági, akár külpolitikai kérdésekben.
Mint mondta, az Európai Tanács döntéshozatalát reformálnák meg, a vétó pedig maradna, de csak létfontosságú esetekben lehetne alkalmazni.
(consilium.europa.eu/Nyugati Fény nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!