Tovább dagad a botrány.
Brutális bizonyíték került elő ped0filügyben
Újabb megdöbbentő információk kerültek nyilvánosságra a kegyelmi botrányban. Kiderült ugyanis, hogy Kónya Endre 2017-ben – egy évvel a bicskei gyermekotthon ped0fil igazgatójának,Vásárhelyi János ügyének kirobbanása után is – részt vett a Puskás Akadémia RealTanoda programjának karácsonyi rendezvényein. Mindezt fényképek is alátámasztják.
A ped0fil bűnsegéd K. Endre több ünnepélyes RealTanoda évzárón is részt vett, többek között 2017 decemberében is, amikor mellesleg már nyomozás is folyt ellene – hívta fel a figyelmet a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.
Emlékeztettek: még 2011. április 1-jén írták alá Felcsúton a Puskás Akadémia és a Real Madrid együttműködéséről szóló dokumentumot. Az eseményen részt vett Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc és Emilio Butragueno, a klub egykori focistája, a Real Madrid Alapítvány vezetője is.
Ez a rendezvény volt a Real Madrid Alapítvány hátrányos helyzetű gyerekek sportolását segítő, első kelet-európai együttműködése. Azt írták, a program a RealTanoda nevet kapta, amelyet kezdetben három helyi általános iskola és a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon növendékeinek részvételével indították.
Mészáros Lőrinc is ott volt
Minél több gyereket akartak „megnyerni”
Csányi Sándor, a rendezvényen résztvevő MLSZ-elnök akkor úgy fogalmazott:
„Fontos a Real Tanoda. Már egy ideje foglalkozom a roma gyerekek felzárkóztatásával. Dolgozunk a jövőért, az ovis programtól kezdve több kezdeményezés segíti, hogy minél több gyereket nyerjünk meg a sportágnak. Ilyen a szeptemberi kezdés is.”
Bejelentést tettek V. János ügyeiről
2011. szeptember 13-án megtartották az első edzést is a Puskás Akadémián az említett intézmények és a Real Madrid képviselőinek részvételével. Az eseményen a bicskei gyermekotthon lakói is jelen voltak. Ezzel az eseménnyel szinte egy időben tett bejelentést a bicskei gyermekotthon két munkatársa a Fővárosi Önkormányzatnál V. János miatt.
Jelezték, a bejelentésről 2011. szeptember 21-én jegyzőkönyvet vett fel Csókay László, a Főpolgármesteri Hivatal Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának osztályvezetője, szeptember 29-én Csomós Miklós akkori főpolgármester-helyettes pedig bejelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon.
A nyomozást megszüntették
Majd egy hónappal később, 2011. október 28-án a Puskás Akadémia küldöttsége Madridban tárgyalt, ahol áttekintették a RealTanoda addigi tevékenységét. 2012. február 20-án Nemcsák Károly színigazgató fogadta a József Attila Színházban a RealTanoda projektvezetőjét, Szilágyi Lászlót és a bicskei Kossuth Zsuzsanna Gyermekotthon vezetőit,
valamint V. János igazgatót és K. Endre igazgatóhelyettest.
Felidézték azt is, hogy a rendőrség a V. János elleni nyomozást 2012. június 18-án megszüntette, mivel – indokolták – szerintük „nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem volt eredmény várható”.
A RealTanoda 2012. szeptember 25-én évadnyitó meetinget tartott, az eseményről fotók is készültek, amelyeken V. János is látható. A ped0fil igazgató ellen
ekkor már nem folyt nyomozás.
2012 októberében készült el az ombudsmani vizsgálatról szóló jelentés, amely rendkívül súlyos hiányosságokat állapított meg.
Simicskó István is ott volt
Megjegyezték, a 2012. december 19-én megtartott ünnepélyes RealTanoda-évzárót Simicskó István sportpolitikáért felelős államtitkár is meglátogatta, ám a közzétett fotókon és az eseményről beszámoló cikkben már nem szerepel V. János: váratlanul eltűnt a Real Madrid alapítványával folytatott együttműködésből is, a bicskei gyermekotthont ezután K. Endre nélküle képviselte a RealTanodában.
K. Endre a RealTanoda 2017-es karácsonyi rendezvényén is részt vett, több mint egy évvel a ped0filügy kirobbanása után, amikor már nem dolgozott a gyermekotthonban. Ugyanakkor név szerint akkor már sehol sem említették.
Az üggyel kapcsolatban a párt a Real Madrid Alapítványhoz fordult kérdéseikkel.
(ketfarkukutya.mkkp.party nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!