Mit ügyködött Rogán Antal cége a határon?
Tavaly összesen 27 alkalommal omlott össze az egymilliárdból fejlesztett informatikai rendszer a határátkelőknél – írta meg a nepszava.hu.
Legutóbb szerdán közölték, hogy informatikai rendszerprobléma miatt megnövekedett várakozási idővel kell számolni a közúti határátkelőhelyeken. Az ilyen hibák legtöbbször a határügyintézés lelassulását okozzák,
több alkalommal könnyített ellenőrzést kellett bevezetni.
A portál az Országos Rendőr-főkapitányságnál (ORFK) érdeklődött a sorozatos üzemzavarokról.
Kétes értékű fejlesztés egymilliárdból
„Az ilyen összetett rendszerek, informatikai hálózatok működése során fordulhatnak és fordulnak is elő üzemzavarok, amelyek kezelésére és soron kívüli javítására – szükség esetén pótlására – megfelelő eljárásrendeket dolgozott ki a rendőrség”
– válaszolták a megkeresésre.
A határ ellenőrzésére hivatott vállalat Rogán Antalhoz tartozik
Pedig a hálózat sok pénzt vitt el eddig, hiszen a rendőrség a portál kérdésére azt közölte, hogy
„A Nemzeti Határforgalom Ellenőrző és Regisztrációs Rendszert (NHERR) az IdomSoft Zrt. fejleszti európai uniós forrásból.
Ez idáig a fejlesztés kapcsán bruttó 983 509 325 forint került kifizetésre.”
Az IdomSoft Zrt. a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. alá tartozó állami vállalat. Tulajdonosi jogait egy olyan cég gyakorolja, amelyet a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyel.
Összetett informatikai rendszer
A Rogán Antal cége által fejlesztett NHERR hazai és nemzetközi adatbázisból olvassa össze, illetve kontrollálja az utazókkal kapcsolatos információkat. Például a körözési rendszerekben végez ellenőrzést.
Bár az ORFK nem tudott információt adni a lapnak a hibák okairól, egy névtelenül nyilatkozó határőr szerint egyszerűen elmaradtak a rendszer karbantartásai.
„Annak idején, amikor telepítették a vámhivataloknál az elektronikai rendszert, még viszonylag jól működött, az elmúlt években azonban elmaradtak a megfelelő karbantartások, s elég informatikai szakembert sem találnak a 400-500 ezer havi fizetéssel kecsegtető belügyi közalkalmazotti állásba,
miközben a piacon egy ilyen munkakörben akár egymillió forintot is megkereshet egy szakember”
– mondta el a nyugalmazott záhonyi vámtiszt.
A leállások pedig azért okoznak igazán nagy problémát, mert az ukrán határszélen, a magyar oldalon nem engedélyezik, hogy amíg áll a rendszer, kézzel, papírral rögzítsék az adatokat.
Arra hivatkoznak, hogy Ukrajna nem uniós ország, így ezen az átkelőn szigorúbban kell ellenőrizni.
A határátkelők esetében is szükség lenne havonta egy éjszakai rendszerkarbantartásra, ahogy például a bankoknál teszik. Ehhez azonban jó informatikusokra lenne szükség, akiket meg is kéne fizetni.
(Kiemelt képünk illusztráció)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!