Szerinte óriásit hibázott a Fidesz.
Borkai Zsolt is megszólalt a többek között Novák Katalin lemondásához is vezető kegyelmi botránnyal kapcsolatban. Mint ismert, a sze*botrányba belebukott korábbi fideszes polgármester 2019-ig vezette Győrt, de jachtos incidense miatt le kellett mondania posztjáról, és Orbán Viktorék pártját is el kellett hagynia.
Borkai úgy döntött, öt évvel a történtek után ismét elindul a választáson, így júniusban ő lesz Dézsi Csaba András, jelenlegi fideszes polgármester kihívója.
„Óriási hiba volt a kegyelem megadása. Ilyen ügyekben zéró tolerancia kell, legyen”
– jelentette ki a kampányra gyúró Borkai Zsolt a Magyar Hangnak adott interjújában.
Az üggyel kapcsolatban arról is beszélt, egy szülő jelezte neki, hogy
„az egyik edző csinált bizonyos dolgokat, amelyek a ped0fíliát súrolhatják”.
„Eljött hozzám a szakosztályvezető, kérdezte, mit csináljunk. Pszichológus? Mondtam, hogy megtesszük a feljelentést, ez kutya kötelességünk. Felfüggesztették az illetőt, onnantól a rendőrségre tartozott a dolog. Nem tudom, hogy áll most az ügy. Ilyesmiben nincs mit gondolkodni.
Nem szabadott volna megadni a kegyelmet sem”
– közölte, majd megjegyezte: Novák és Varga lemondatását nem lehet összevetni az ő esetével.
„Magánemberként mentem el egy bulira. Persze, nem akarom a felelősségemet elkendőzni. A mostani ügy kezelésében minden időben történt. Még nem indult el a kampány, nem volt hivatalos lista. Az én esetemben nem sokkal voltunk a választás előtt”
– mondta, hozzátéve, az EP-választást szerinte így is a Fidesz meg fogja nyerni, „de az önkormányzatoknál lehetnek érdekes dolgok”.
„Jelen pillanatban nincs ellenzéki alternatíva. De ha valahol helyben mégis akad ilyen, akkor könnyen előretörhet. Ez az én megérzésem”
– jegyezte meg.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!