Politika

Nincs vége: Vádat emelt az ügyészség egy ped0fil lelkész ellen

Ezt nem ússza meg szárazon. A ped0fil lelkész már nem tud több kárt okozni,


Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség többrendbeli, hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett sze*uális cselekmény miatt vádat emelt egy korábban egyházi szolgálatban állt férfival szemben. A lelkész a hittancsoportjába, illetve általa vezetett más, ifjúsági közösségbe járó fiúgyermekekkel sze*uális kapcsolatot folytatott – közölte az ügyészség.


Undorító dolgokat művelt a ped0fil lelkész

A vádlott Bács-Kiskun vármegyei szolgálata során aktívan bekapcsolódott az egyház ifjúsági közösségi életébe. Több csoport szervezője volt. Fiúgyermekek rendszeres látogatói voltak a plébánián kialakított közösségi térnek. A férfi hittant tanított, a szertartásokon segítőként foglalkoztatott, illetőleg

anyagilag is támogatott több vele kapcsolatba került kiskorút.

Megismerve a családi és anyagi körülményeiket,


több fiút pénzzel, élelmiszerrel vagy más ajándékokkal támogatott.

A juttatásokat a plébánián történő látogatáshoz kötötte. A férfi a fiúgyermekekkel a közösség levelezési oldalán is kapcsolatban állt, ahol bizalmasan becézgetve őket, találkozásokat sürgetett velük.

14 év alatti fiúkat is m0lesztált

A vádlott 2019. és 2022. között négy kiskorúval – ketten közülük tizennégy év alattiak voltak – végzett sze*uális cselekményt. A kiszolgáltatott helyzetben lévő, a férfi befolyása alatt álló

kiskorúak zavarukban eltűrték a vádlott cselekményét.

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiváló szakmaisággal folytatott nyomozása eredményeként az egyházi szolgálat alól azóta már felmentett férfit őrizetbe vette.


Az ügyészség az elfogása óta letartóztatásban lévő férfit többrendbeli hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett sze*uális visszaélés bűntettével vádolja.

Vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta

azzal a megjegyzéssel, hogy feltételes kedvezménnyel sem szabadulhat. Emellett a férfit a törvény kötelező rendelkezése alapján végleges hatállyal el kell tiltani minden olyan foglalkozástól, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végzi.

Kiskorúval sem állhat a jövőben hatalmi vagy befolyási viszonyban.


(Kiemelt képünk illusztráció)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top